stressz szülőknek olimpikon stresszkezelés

Folyamatosan kattog az agyad. Este már a gyerekkel sem tudsz türelmes lenni. Időd sincs rá. Nem vagy vele egyedül. Sok esetben nem egyszerű miből meríts erőt, hogyan kezeld a stresszt. Kárpáti Judit megnézte, hogy hogyan teszik ezt kiélezett helyzetben a sportolók.

 

Egy sima keddi nap egyfelől. Másfelől pedig az a keddi nap, amire már hónapok óta készültél. Ma jelentik be, hogy kiket bocsájtanak el a cégtől. Hónapok óta találgattok a kollégákkal, és próbáltok közben megtenni mindent azért, hogy ne ti legyetek azok. Mindeközben őrlődsz rajta, hogy a hétvégén az előző házasságodból született lányod karateversenyén nem tudtál ott lenni. A fiadnál meg zűrök vannak a suliban. A feleséged már csak a hab a tortán, hiszen hetek óta elhanyagoltátok egymást a munka és a gyerekek dolgai miatt. Bátran kijelenthető, hogy eddigi életed legnehezebb napjait éled.

Légy a saját trénered!

Ez a helyzet a hétköznapi életben felér azzal, amit egy sportoló akkor él át, amikor élete versenyére készül, egy világbajnokságra vagy egy olimpiára. A stressz nem válogat, nem érdekli, hogy a munkahelyi problémáidról csak a céged és a családod tud, pont olyan súllyal csap le, mint a sportolóra a nagy verseny izgalmai. A hétköznapi versenyek, a készülés pedig ugyanúgy párhuzamot mutat az átlagos ember által megélt szituációkhoz. Kiélezett helyzetekben kell a legjobban teljesíteni. A különbség annyi, hogy míg a sportolók számára legitim és elfogadott a pszichológus segítsége, az azért elég ritka, hogy mondjuk egy orvos vagy egy gyári melós rendszeres segítséget kapna az életében felbukkanó stresszhelyzetek kezelésére. Pedig sokszor nagyon sokat segítene a jól képzett terapeuta iránymutatása, de abban semmi nem akadályozhat meg senkit, hogy tanuljon a profiktól és pont azokkal a módszerekkel enyhítsen a feszültségein, ahogyan azt a versenyzők teszik.

A titok, rugalmas psziché

A sportolók sikereinek titkát leginkább egy állapotban, a pszichológiai rugalmasságban írják le. Ebben az állapotban az ember tudatosan van jelen, nyitott és képes megfigyelni saját belső élményeinek áramlását úgy, hogy azokkal összhangban vagy éppen ellentétesen képes működni saját értékei és céljai irányába. Ez a rugalmasság mindenképpen feltétele annak, hogy a sportoló, így a hétköznapi ember is igazán sikeresen tudjon működni a helyzeteiben. Ma már bizonyított tény, hogy a mindfulness – az élsportban bizonyos viselkedésterápiákkal kombinálva – növeli a pszichológiai rugalmasságot, ezáltal magasabb teljesítmény érhető el általa.

Mi az a mindfulness? Ennek a szónak sajnos nincs pontos magyar megfelelője, talán az „ítélkezés-mentes éber figyelem, tudatos jelenlét” áll hozzá legközelebb. Több helyen az egészségügyben is alkalmazzák a „mindfulness” technikáját, mivel segít megküzdeni a mindannyiunk életében jelen lévő mindennapi stresszel.

A tudatos jelenlét, mely segíthet abban, hogy bárki javíthassa a saját pszichéjének rugalmasságát nemcsak az élsportolóknak segíthet, bárki saját maga elsajátíthatja, hogy aztán önnön trénere legyen azokon a bizonyos nehéz napokon vagy csak általában a hétköznapokon.

Aranyérmesek és világbajnokok

A tudatos jelenlét elsajátítására ma már különböző tanfolyamok is lehetőséget biztosítanak, de akár ezek nélkül is gyakorolhatunk néhány a sportolók által is alkalmazott technikát. 

  • Mivel az agy nem ismer különbséget a valóság és a képzelet között, a munkhalyeden lévő értekezletre gondolva az ágyban fekve különböző gondolatok jelenhetnek meg, mind a múltba, mind a jövőbe ugorva. „Kár, hogy olyan sokat jártam ki ebédszünetbe, biztosan észrevették.”, „Ha majd bejön a főnök lehet, hogy elmegy a hangom és meg sem tudok majd szólalni.”. Ez stresszt és kontrollvesztést okoz, ilyenkor kell párbeszédet kezdeményezni saját magunkkal. „Vajon most a múltban a jövőben vagy a jelenben vagyok?” Majd néhány mély lélegzetvétellel a jelen jelentését nem boncolgatva mégis erre koncentrálni a figyelmet.

  • Más megközelítés, de mégis hatékony lehet, ha a stresszt a helyesen választott táplálékkal kezelni. A szervezet szerotonin -  ez az anyag felelős az idegsejtek közötti kapcsolattartásért - szintje is befolyásolja, hogyan küzd meg valaki a kihívásokkal. Ezért nem kell sokat fáradozni, elég, ha olyan ételekből készíted a bajnokok reggelijét, amik bővelkednek ebben az anyagban. Ilyenek a zab, a dió, a mandula, a banán vagy, de a kakaó is.

  • Amikor valamilyen éles helyzet adódik, a megfelelő megküzdési mód tudatos megválasztása rengeteget segíthet. A két ajánlott módszer; a cselekvésközpontú, amikor az adott probléma aktív megoldásért kiált és az érzelemközpontú, amikor az a bizonyos helyzet nem megváltoztatható. Ez utóbbira példa, ha mondjuk a munkahelyi példánál maradva, be kéne érni időben az irodába a nagyfőnök érkezésére, de egy baleset miatt beállt a dugó. Ilyenkor nincs mit tenni, mint lecsendesedve, megfigyelőként jelen lenni és a saját érzéseinket is megfigyelőként elemezni. Ha tudatában vagyunk, hogy választhatunk a két mód között, már rengeteget teszünk a stressz ellen. A tudatos jelenlét ugyanis abban segít, hogy általa megválaszthatjuk, hogy reagálunk bizonyos helyzetekben.

A stresszel való megküzdés technikái nagyon változatosak és ma már rengeteg lehetőség, eszköz áll rendelkezésre ahhoz, hogy ez ne csak a sportolók kiváltsága legyen, érdemes mindenkinek megtalálni a maga számára a számára legjobb utat, tréninget, lehetőséget.

Miért ne élhetnénk meg úgy a hétköznapokat, mintha mindannyian olimpiai és világbajnokok lennénk, a saját életünk versenyeinek győztesei?

Fotó: Pexels