tanároknak élménypedagógia pedagógusoknak Joós Andrea felelés puskázásFotó: Bellai László

Videófelelet, beszámoló a metró lefutásáról, „megelőző csapás” és standupolás. Csak kapkodtuk a fejünket, mennyi mindent lehet csinálni az élménypedagógiával egy biosz órán. Persze muszáj volt az ördög ügyvédjét játszanunk, mert nem hittük el, hogy a fegyelmezés, a mobiltelefonok használata és a puskázás nem jelentenek ma komoly nehézséget egy tanárnak. Lehet, hogy tévedtünk? Bakóczy Szilvia írása.

 

Tanár vagy, tréner vagy, előadásokat tartasz, korábban rádióműsorokat készítettél. Melyik a legfontosabb szereped?

Joós Andrea: Elsősorban tanárnak tartom magam, már csak azért is, mert, ha jobban belegondolok, nálam egy év szeptembertől júliusig tart. (Nevet.)

Mindig is evidens volt, hogy tanár legyél?

Édesapám orvos, volt egy kis nyomás emiatt rajtam. Egy darabig én is orvos akartam lenni, de aztán tizedikes koromban rájöttem, hogy ez tévedés. Amit viszont biztosan tudtam, hogy nagyon szeretem a biológiát, és nagyon inspirálnak a tanáraim. Így lettem biológia és környezettan szakos tanár.

Milyen egy jó tanár?

A jó tanár definíciója számomra annál nagyobb talány, minél régebben vagyok a pályán. Most ott tartok, hogy a jó tanár inspirál. Olyan órát tart, ahol a diák is, ő is önmaga lehet. Segít kibontakoztatni azt, ami a diákban van, legyen az egy sikeres felvételi, vagy csak épp egy adott tananyag megértése, egy konfliktus megoldása vagy a tanulás egy hibából.

Joós Andrea biológia-környezettan szakos középiskolai tanár, mellette trénerként dolgozik. Jelenleg a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola és a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium pedagógusa.

Mikor találkoztál először az élménypedagógiával?

Már cserkészként a learning by doing módszert szívtam magamba. Mire tanár lettem, pontosan tudtam, hogy ez mit jelent, és azt is, hogyan kell használni. Ez adja az egyik alapját a tanári módszertanomnak, ami persze azért ennél összetettebb kérdés.

Hogyan néz ki az élménypedagógia a biológiaórán? Hogyan tartasz például órákat?

Először is igyekszem nagyon intenzíven jelen lenni, együtt lenni velük. Sosem száz százalékban kész óravázlatot viszek, hanem gyorsan felmérem, hogy aznap hogy vannak, és ahhoz alakítom a terveim. A frontális óráimra a diákjaim csak azt mondják: „A tanárnő megint standup-ol!” (Nevet). Háttérnek ott a biológia könyv, ezt egészíti ki az élménypedagógia, a gamification, a kutatásalapú tanítás, a projektmódszer, a diákok kiselőadásai és persze a modern technika.

Akár úgyis, mint Facebook?

Akár. Mondok egy példát. Épp a Facebook-on láttam, hogy az egyik diákom lefutotta a metrót, volt róla fent videó is. Írtam neki, hogy ha készít belőle egy beszámolót, kaphat érte egy kisötöst. Megcsinálta, motivált volt, közben szerzett egy csomó tudást a testében zajló biológiai folyamatokról. Ezen kívül szeretem újragondolni a régi definíciókat. Vegyük például a felelést. Végiggondoltam, mi is ennek a célja? Hogy ki tudjon állni a diák, és tudjon szóban, értelmesen összefüggésekben beszélni egy adott témáról, akár olyanról, ami nem érdekli. Viszont a klasszikus feleléssel automatikusan együtt jár a stressz is, ami szerintem túl nagy dózisban ártalmas lehet. Én is utáltam, amikor diák voltam, hogy az összes óra elején rettegni kellett. Bevezettem hát a videó-feleletet, amit megcsinálhatnak otthon. Három perces vágatlan videót kell küldeniük nekem, amihez az adott tananyagon belül több alternatívát adok. Most épp a tizenegyedikesekkel csináltunk ilyet, a témakör a bőr volt, nagyon szerették, szuper feleletek készültek, volt néhány elképesztően kreatív is.

De így óhatatlanul is puskázni fognak.

Igen, de ez miért baj? Az életben is használhatunk jegyzeteket, amikor szerepelünk, ezért én ezt a videófeleletnél is engedélyezem. Egyedül a felolvasás és a magolás tilos, ezeket egyértelműen ki is lehet szűrni. A puskaírást is támogatom dolgozatok előtt, feltéve, ha előre odaadják nekem. Ha nagyon alapos, akkor akár 10 százalék pluszpont is járhat érte, ami felhúzhatja a jegyét a dolgozatán. Az órán viszont nem lehet használni, azért azonnal egyest adok.

Nem kell ahhoz is hozzászokniuk, hogy mások előtt szerepelnek?

Erre van a kiselőadás.

A dolgozat fogalmát is átdefiniáltad?

Részben. Van a klasszikus dolgozat, amihez időre meg kell tanulni az anyagot. Az egész magyar oktatást ugyanis nem tudom megreformálni: kimeneti elvárás van és hangsúlyos a lexikális tudás. Viszont bevezettem a csoportos dolgozatírást, háromfős csoportokban. Benne van persze a pakliban, hogy valaki majd többet tesz hozzá, de egyrészt nem szólok előre, hogy csoportosan lehet majd dolgozatot írni, másrészt a csapatmunkát is gyakorolniuk kell - egyébként tényleg rendszeresek a klasszikus dolgozatok is.

Hogyan felelsz meg azoknak a diákoknak, akik ambicionálják a továbbtanulást?

Ha kell, a faktosok felé jóval nagyobb elvárásokat támasztok. Velük kapcsolatban ki lehet találni például egy olyan szabályt, hogy nekik nyolcvan százalékos eredményt kell produkálni a számonkéréseken. De hidd el, nem ez a lényeg. Semmi baj a hagyományos pedagógia egyes elemeivel. Viszont szükség van olyan módszerekre, amik segítenek abban, hogy a mindennapi életükre reflektáljunk az órán, így érdekes lesz a tanulás. Ez az egyik mániám. Hogy tudják, mi történik a testükkel, például egy sporttevékenység közben, napozáskor, alváskor. Erre az egyik számonkérési forma az önmegfigyelés: egy hétig kell csinálniuk valamit, amit előre megbeszélünk. A témát hozhatják ők is. Például egy hétig minden nap másfél liter vizet isznak, vagy este alvás előtt két órával leteszik a telefont. A hét során monitorozzák magukat, következtetéseket vonnak le, és egy kis tudományos bevezetővel összerakják a beadandót. De ha valakit a töri érdekel, akkor jó ötletnek tartom, ha ő néz utána, hogyan öröklődött a Habsburg-házban a vérzékenység, vagy milyen látási problémája volt Monet-nak.

Nem érzed úgy, hogy magadra vagy mindezzel utalva? Azért is kérdezem, mert a két évvel ezelőtti TED-es előadásod után kapták hideget is, meleget is. A kritikusok többségének az volt a véleménye, hogy az, amit te lelkesen előadtál, a mai magyar oktatásban nem életszerű. Mert nem lehet minden egyes órán brillírozni, az az üzenet pedig, mely szerint „menő ma tanárnak lenni”, félrevezeti a leendő tanárokat. Hogyan élted mindezt meg?

Nézd, nem könnyű ma tanárnak lenni, és nemcsak a tanárok helyzete miatt. Az öndefiníciónk is megnehezíti ezt a kérdést. Hajlamosak vagyunk rá, hogy a nemzet napszámosának érezzük magunkat, hogy beletörődjünk abba, rengeteg áldozatot kell hoznunk, és szép lassan hagyjuk magunkat kiégni. Szerintem muszáj tudni, hogy mi az, ami nekem sok, mi az, ami passzol hozzám, hol vannak a határaim, hogyan tudom megvalósítani önmagam. Más szavakkal: az oktatási rendszer rossz, ez tény. De ennek a rendszernek én is az eleme vagyok, és én igenis tehetek azért, hogy ez az elem olajozottabban működjön

A te tanárképedhez mi mindenre volt szükség?

Először is önismeretre, folyamatos önreflexióra. Mellette azokra a módszerekre, amikről már beszéltünk. Ezeket megtalálni könnyű, az interneten rengeteg az ötlet és a jó gyakorlat. Kipróbálni már nehezebb, mert vagy működik, vagy nem, pedig ettől függ, hogy hosszútávon használom-e őket.

Biztosan a te óráidon is vannak fegyelmezési gondok.

Tény, hogy van egy olyan osztályom, ahol nagyon megküzdöttem a figyelmükért, sőt még most rengeteg energiát kell ebbe fektetnem. Az elején nyilvánvalóvá vált, hogy csak akkor van esélyem a túlélésre, ha például az első héten megtanulom a neveket. 40 fős osztályban azért ez kihívás. A fegyelem azon is múlik, hogy tényleg érzik-e, hogy a tananyagnak köze van az életükhöz, hogy számít, hogy valamit tudnak-e vagy sem. De tudod, általában igaz, hogy ha beszólnak, ha nem figyelnek, az nemcsak róluk szól, hanem rólam is. Minden osztály tükröt tart, amibe muszáj belenéznie egy tanárnak. Beszélgetnek, amikor egy érdekes dologról tartok előadást? Lehet, hogy az, amiről beszéltem, csak nekem volt érdekes.

Nem lehet mindig baromi érdekes dolgokról beszélni. Minden tantárgyban vannak száraz, unalmas részek.

Ez tény. Nem is azt mondtam, hogy könnyű tanárnak lenni.

Ettől függetlenül én, mint diák még nem lehetek szemtelen, tiszteletlen a tanárommal. Legalábbis elvben.

Nem. Erre vannak a keretek, amiket nekem kell meghatároznom. Ebbe nekik is van beleszólásuk egyébként. Nálam például van olyan, hogy dumaidő. Ez azt jelenti, hogy körülbelül két percig megáll az óra, és ők azt csinálnak, amit akarnak, dumálhatnak, nyújtózhatnak, valaki ilyenkor sétálgat is. Ezt általában akkor használom, amikor már nagyon érzem, hogy zsizsegnek, és kell egy kis szabadidő. Erre főleg a frontális órákon lehet szükség.

Valahol azt mondtad, nem az a fontosabb, hogy mit mondasz, hanem az, hogy hogyan. Itt a kapcsolatra utaltál?

Igen. Ez van nagyobb hatással a diákokra, ahogy egyébként ránk is. Én is mint emberhez kapcsolódtam a tanáraimhoz, ezen keresztül hatottak rám, akár a jegyeim is jobbak vagy rosszabbak lettek attól, hogy kivel tudtam jól együttműködni, hogy melyik tanáromat szerettem vagy nem.

tanároknak élménypedagógia pedagógusoknak Joós Andrea felelés puskázásFotó: Bellai László

Ez a bizalmi kapcsolat, illetve általában a jó viszony működik mindenkivel?

A nagy számok törvénye miatt nem működhet mind a 150 diákkal. Ez irreális elvárás lenne feléjük is, magam felé is. Tanárként nagy felismerés volt, hogy önmagában az, hogy nem szeret minden diák, nem baj. Együttműködni viszont meg kell tanulniuk, ebben segítenek a keretek, a kommunikáció és a tisztelet.

Biztosan te is megélsz kudarcokat néha. Mondasz erre is egy példát?

Minden nap vannak kis sikerek, és kis kudarcok is. Előfordul, hogy megkérdőjelezem a saját tanárságomat, azt, hogy való vagyok-e a pályára. Az egyik legnagyobb kudarcnak azt éltem meg, amikor először kiosztottam egy intőt. Emlékszem, iszonyúan szemtelenek voltak velem. Beírtam az intőt, közben elmondtam, hogy diákként nekem is szórakoztató lett volna a vicc, csak épp én a tanáruk vagyok. Érdekes módon jót tett a viszonyunknak.

Máshogy kommunikálsz a diákokkal, mint a szülőkkel?

Ugyanazok az elveim. Nyílt vagyok, nincsenek játszmáim, bevallom, hogyha hibázom, nincsenek sértődéseim, és visszajelzek az érzelmeimről is. A lényeg ez utóbbi: a folyamatos visszajelzés a viselkedésükre, eredményeikre. Törekszem rá, hogy ne kritizáljam őket, hogy pozitívan jelezzek vissza, ne legyen minden második szavam az, hogy ne, vagy nem. Mindkét csoportban szeretem a következő technikát használni: egy pozitív visszajelzés után jöhet egy építő kritika valamilyen javaslattal, a végére ismét a pozitív megerősítés.

Csak van valami különbség a kettő a között, ahogy a szülőkkel vagy a diákokkal kommunikálsz.

Jó egy tényleg van, ezt neveztem el megelőző-csapás elméletnek.

Ez mit jelent?

Igyekszem a szülőket előre tájékoztatni a változtatásokról. Szeretnék bevezetni például egy új módszert, erről először nekik szólok, főleg akkor, ha a diák otthoni munkáját is befolyásolni fogja az újítás.

A mobiltelefonra milyen szabályok vonatkoznak?

Ezt részben az iskola határozza meg, hiszen lehetnek ebben központi törekvések. Mi az órán inkább használjuk a telefont. Akár forráskeresésre, akár egy-egy kvíz-szerű játék miatt, tanulásra.  Ja, hogy közben csetelt? Ha az órát nem zavarja, lehet, hogy észre sem veszem. De általában nem ez a jellemző, én érzékeny vagyok arra, hogy figyelnek-e. Ha olyankor használják, amikor nem kellene, és észrevettem, általában szó nélkül kinyújtom a kezem, ők pedig már teszik is bele.

A kollégák mennyire fontosak mindehhez?

Iszonyúan. Ha nincs jó munkacsoport, jó háttér, magányos lesz az ember, és előbb-utóbb kiég. Szerintem hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az iskola nemcsak a tudás átadásának a helye, nemcsak szocializációs tér a diákoknak, hanem munkahely is. Ahol akkor tudunk jól dolgozni, ha nincs rajtunk extra stressz, ha a munkahelyi környezet normális, támogató.

Mi a titka ennek az egésznek?

A tudatosság. Aminek az egyik következménye az önazonosság. Az önismeretet nem lehet lespórolni, azok a kommunikációs és pedagógiai módszerek, amikről beszéltünk, ezt támogatják.

Mi kell ahhoz, hogy ennyi energiád legyen?

Többek között az, hogy a saját döntésem révén csak részmunkaidőben dolgozom. Hogy nemcsak egy lábon állok, nem reggeltől-estig a tanítással foglalkozom. Tudom, hogy nem mindenki engedheti meg magának, hogy kitanul egy másik szakmát is. De én már tudom magamról, hogy engem a változatosság feltölt – és megélni is kell valamiből.

Honnan nyered az inspirációt?

Egyrészt feltöltődöm az órákon is. Néha mindannyiunkat a csengetés ráz fel. De sokat segít a rendszeres meditáció és a sport, az improvizációs kórus, amiben énekelek, mellette a rajzolás, és a másik állásom, a trénerség, illetve a rádiózás (ami most pihen). Szeretek felnőttekkel is dolgozni. Mindenkinek magának kell kikísérletezni, hogy hogyan tud töltődni és mi inspirálja. Nálam a lényeg a változatosság. Ezt igyekszem az óráimon is megvalósítani.