Hogyan küzdött a családod?

transzgenerációs trauma szülőknek család önbizalomA családi legendáriumban mindenkinek vannak generációról generációra öröklődő történetei nagybácsikról, akik furfangos módon menekítettek embereket, tárgyakat, állatokat a megszálló hatalom elől, nagymamákról, akik minden veszélyt legyőzve szöktek meg fogságból vagy menekültek meg bujkálva a háborúban. De az olyan békésebb esetek felidézése is sokat jelent, mint amikor a rossz evő, cingár nagypapa remek sportolóvá lett, vagy egy távoli unokatestvér az osztály legrosszabb tanulójából elismert szakemberré vált. Kárpáti Judit írása.

0 Tovább

Önbizalombomba gyerekeknek

énerő önbizalom Értsünk szót dicséret Carol DweckA legtöbb szülő egyetért abban, hogy az önbizalom fontos. Néhányan természetesen azonnal figyelmeztetnek a túlzott önbizalom veszélyeire, de ha a mai magyar szülői valóságot nézzük, jóval több az alacsony önbecsülésű gyerek, mint akinek túl sok jutott az önbizalomból. Semmiképp nem akarnék általánosítani, ám az eddigi felsős vagy középiskolás csoportokban lényegesen több önbizalom-hiányos, mint magabiztos gyerekkel, kamasszal találkoztam. Dr. Skita Erika (Értsünk szót) írása.

0 Tovább

„A gyerekeknek nem malmozásra, hanem tombolásra van szüksége ovi után”

Pethő Orsolya szülőknek társasjáték Kölyökszervíz hiszti engedetlenség stressz önbizalom énerő kapcsolódás testvérféltékenység unalom félelmek

Fotó: istock/Alija

Kölyökszerviz a neve annak a programnak és a hozzá kapcsolódó kártyacsomagnak is, amit Pethő Orsolya pszichológus a nevelési problémák megoldására fejlesztett ki. A terápia lényege, hogy a gyerek problémáját az egész család problémájának tekinti és a család életébe kis időre beépülve oldja azt meg, a kártyák pedig a leggyakoribb problémákra választ adva otthon segítenek a szülőknek. Mindkét esetben a legfontosabb eszköz a szülőkkel folytatott közös játék, a visszatalálás a sokszor eszköztelen, nagyon egyszerű közös tevékenységekhez, amelyek csodálatos módon minden másnál jobban működnek. Pethő Orsolyával Kárpáti Judit beszélgetett.

0 Tovább

8 énerő, aminek kialakításában segítheted gyermeked!

magabiztosság énerő Ericson modell bizalom akarat kontrollérzet szobatisztaságFotó: istock/Imgorthand

Ahány szülő, annyiféleképpen próbálja védeni, támogatni, segíteni, ösztönözni gyermekét. A célunk valahol ugyanaz: azt szeretnénk, hogy boldog legyen majd. Ám a hétköznapi helyzetekben egyáltalán nem könnyű eldönteni, hogy most hagyjam egyedül kísérletezni vagy védjem meg; hogyan segítsem kibontakozni? Pedig van 8 olyan "énerő", aminek fejlődését szülőként mi is segíthetjük, s ezek révén képessé válik a gyermek saját boldogságának kialakítására.

XKK írása

0 Tovább

Öt tipp, hogy kamasz gyermeked ne csak öntudatos legyen, de ismerje is önmagát

A kamaszkor sok nehézségét enyhíthetjük, vagy akár meg is előzhetjük, ha segítünk gyermekünknek megértenie saját érzéseit, döntéseinek mozgatórugóját, súlyát és következményeit. Ha a kamasznak van önbizalma, fejlődése közben is stabil értékrendje, akkor elsősorban önmagának, nem pedig társainak akar majd megfelelni, amivel sok bajt lehet megelőzni.

önismeret önbizalom szülőknek bezzeg pozitív visszajelzés

0 Tovább

Hogyan mondjam el neked

blogavatar

Meg szeretnénk teremteni a függőségről való beszéd nyelvét és kultúráját, szülő-gyerek, tanár-diák, felnőtt-fiatal viszonylatban. Ha egy generációnyi szülő ezt elsajátítja, akkor a következő ezt már sajátjaként tudja továbbadni.

Feedek