stressz szülőknekA mai napig elterjedt tévhit, hogy a versengés rossz gyermekeink számára és fel kell váltsa a kooperációra nevelésnek az iskolákban, de már az óvodákban is. A versengés evolúciós tekintetben is tagadhatatlanul életünk része, hasonlóképp a kooperációval; nem lehet és nem is kell kiiktatni. Tegyük tisztába ezt a kérdést. Ambrózi Kata írása

 

Nincs időd a teljes cikkre? Tölts le 5 praktikus tanácsot, ami segít pozitív szülőnek lenni.

Sok helyen olvasni, hogy „kooperáció versus versengés”. Mintha a két tényező egy skála két ellenpólusa volna; egyik lenne a követendő oldal, másik a káros. Holott ezek nem egymást kizáró fogalmak, sőt, sokkal inkább egymást erősítőek. A versengés önmagában értékítélet nélküli, se nem jó, se nem rossz. Viszont, hogy mi mit hozunk ki belőle, hogy a pedagógusok miként alkalmazzák, erősen meghatározza pozitív vagy negatív hatását. 

Nem csoda, hogy a versengés ellenzői oly sokan vannak, hisz 50 éven keresztül élt Morton Deutsch szociálpszichológus elmélete. Eszerint a versengés rontja a teljesítményt, növeli a bizalmatlanságot, információ visszatartáshoz vezet, csökkenti a kreativitást, növeli az agressziót és rontja az emberi kapcsolatokat. Sokaknak lehet ismerős ez a pár gondolat, hisz ez volt a domináns hozzáállás a szociológusok, pedagógusok és pszichológusok körében is. Ehhez képest a kooperációról azt tartották, hogy teljesítménynövelő, fejleszti a kreativitást, információ megosztáshoz vezet, építi a bizalmat és az emberi kapcsolatokat, csökkenti az agressziót. Nos, a '90-es évek vége óta ezt az elmélet megdőlt. 

A versengés és a kooperáció nem egymást kizáró jelenség. A versengés kétféle lehet, konstruktív (építő jellegű) és destruktív (romboló). A versengésnek pedig része az együttműködés kisebb-nagyobb mértékben. 

Számos pozitív hatása van a versengésnek. Fejlődik az önismeterünk, hisz segít meglátni, hol állunk bizonyos képességekben másokhoz képest. Megmutatja, mik az erősségeink, miben vagyunk gyengébbek. Céljaink eléréséhez is hozzájárul azzal, hogy segít kihozni belőlünk a maximumot és erőfeszítésre késztet. Így nem csupán céljaink kerülnek közelebb, hanem fejlődünk, egyre ügyesebbek leszünk. Ráadásul egy jó verseny szórakoztató is lehet. Unalmas, egysíkú feladatok, gyakorlás helyett feldobhatja a tanulást, az időtöltésünket. 

A jó verseny fontos alkotója az egyéni teljesítmény figyelembevétele, fontos mérce, hogy önmagunkhoz képest hogyan teljesítettünk. Így nem a másik legyőzése, a másik felé irányuló agresszió kerül célkeresztbe, sokkal inkább az énépítés. Az legyen a cél, hogy önmagunkból kihozzuk a maximumot. Ha ez az egyéni dimenzió előtérbe kerül, azt is észrevesszük, hogy mindenki másban tehetséges. Az iskolákban is ki lehet emelni, hogy Zsolti ügyesen focizik, Dóri szépen rajzol, Anett jól számol, Péternek kiváló a megfigyelő képessége és így tovább... Ha a pedagógusok odafigyelnek, nem csupán a győzelem fog számítani. A gyerekek megtanulhatják, hogy mindenki lehet valamiben a legjobb, természetes, hogy mindenki másban ügyes és megtalálhatják a saját tehetségeiket is. Ezáltal a lemaradás és a vesztés sem lesz olyan rémisztő számukra. 

Tény, hogy a versengés kétélű fegyver lehet: szárnyalhatunk tőle, de romba is dönthet, motiválhat, ám félelmet is kelthet bennünk. Ezért nagyon fontos, miként alkalmazzuk és hogyan állunk hozzá. Kulcsszerepük van ebben a pedagógusoknak. A jól alkalmazott (konstruktív) verseny viszont kincset ér. 

Az igazi „fair play” akkor valósulhat meg, ha világosak a szabályok, betartják azokat, egyenlőek az erőviszonyok, a teljesítmény pedig az egyénen múlik, nem külső tényezőkön. Ha megvalósul a „fair play”, élvezetes a verseny, a felek együttműködőek, létrejön az egyéni fejlődés, nincs agresszió és manipuláció, akkor a versenyző felek közötti viszony is jó lesz, tehát kialakul a kooperáló versengés. Az együttműködő verseny pedig fejleszt, motivál, pozitív érzelmeket szabadít fel, és így jó kapcsolatok épülnek a (rivális) felek között. Akik pedig versengő személyiségűek, azok rugalmasabbak, hiszen csapaton belül kreatívan kooperálnak.

A jó verseny még egy fontos jellemzője az intenzitás. Mint minden másban, itt is a mérsékelt mennyiség számít ajánlottnak. Egy rövidebb intenzív verseny feldobja az embert, a hosszú intenzív verseny kimerítő, kedvszegő lehet.

Ha a pedagógusok és szülők nem veszik figyelembe a fenti elveket a jó verseny, a fair play érdekében, akkor könnyen válhat rombolóvá, összetörheti gyermekeiket. A szülőknek fontos ismerniük, milyen tevékenységben leli gyermekük örömét, mennyire kedveli a versenyhelyzeteket, mennyire terhelhető? Ha nem a gyerekeiket figyelik, hanem esetleg önös céljaikat akarják megvalósítnani, túlhajszolják őket, a gyerekek nem a saját vágyaikkal és képességeikkel lesznek tisztában, helytelen lesz az önértékelésük, nehezebben találják meg saját útjukat az életben.  

A fentiek alapján jól látható, hogy a versengés és a kooperáció nem egy skála két pólusa, nem ellentétek, hanem összeadódva járulnak hozzá fejlődésünkhöz. Nem kell félni tőlük, tanuljuk meg, mikor, melyik szituációban alkalmazhatjuk őket jól.

5 tipp, ami segít pozitív szülőnek lenni (nyomtatható pdf)!

stressz szülőknek

Dávid Imre–Fülöp Márta–Pataky Nóra–Rudas János (2014): Stressz, megküzdés, versengés,

konfliktusok. Magyar Tehetségsegitő Szervezetek Szövetsége

Fülöp Márta (2007): A versengés szerepe. In Új Pedagógiai Szemle 57. (2007) 1. sz. 21-30.

Fülöp Márta (2007): Az egyén versenyképességének lehetőségei.

Fülöp Márta (2003): A versengés mint szociális készség fejleszthetősége. In Zsolnai Anikó (szerk.): Szociális kompetencia – Társas viselkedés. Gondolat Kiadó, Budapest, 170–192.

Tjosvold, D. – Johnson, D. W. – Johnson, R. T. – Sun, H. (2003): Can interpersonal competition be constructive within organizations? Journal of Psychology, Jan. 137, 1, 63–64.

Fotó: istock/PeopleImages