hogyan mondjam el szülő-gyerek kommunikáció büntetés

A párommal sok esetben sajnáljuk a gyereket, amikor valami miatt megbüntetjük (nincs fagyi, nincs mese, stb). Sok esetben vitázunk mi magunk is ezen, de nagyon nehéz – a síró gyereket látva –következetesnek maradni. Azt szeretném, hogy ne csak azért csináljon, vagy ne csináljon valamit, mert ráparancsoltan, esetleg megbüntettem, hanem tanulja meg a felelősséget, következményeket ő maga. Tanácstalanok vagyunk, hogy ez most jó vagy nem jó… Mit csináljunk? Olvasónk levelére Turáni Szabolcs, az Értsünk szót szakértője válaszolt.

 

Hogyan lehetne rávenni a gyereket arra, hogy vállaljon felelősséget a döntéseiért, és a következményeit is ő vállalja ahelyett, hogy mi büntetnénk.

Az első gondolatom a büntetésről, hogy ne használd a büntetést. A büntetés ugyanis nem tanítja meg arra a gyermeket, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Viszont van egy csomó káros mellékhatása. Például rombolja a szülő-gyermek kapcsolatot. Aztán a gyermek önértékelését is rombolja. Aztán megtanítja a gyermeket büntetni. Akarjuk ezt? És szembesíti a gyermeket az igazságtalansággal.

Ezzel szemben inkább arra lenne igénye a szülőnek, hogy a gyermek megtanulja egy adott pillanatban, hogy mi a helyes, és mi a helytelen, hogy dönteni tudjon, és a döntéseiért vállalni tudja a felelősséget.

Ahelyett, hogy egy evés alkalmával, amikor ugrabugrál a gyermekünk, azt mondanánk neki, hogy „ne ugrabugrálj, mert ha kiöntöd az italodat, nem nézhetsz mesét. Vagy nem kapod meg a sütit ebéd után. Helyette inkább, ha ugrabugrál, és kiömlik az ital, mondjuk azt neki, hogy ott van a törlőruha. És ő fel tudja törölni. Ezzel megtanítjuk neki azt, hogy ő dönthet, és utána felelősséget vállal a tetteiért, illetve azok következményeiért. És ez lenne a cél. Nem igaz?

A büntetésekkel kapcsolatosan az is problémát jelent, hogy amikor mi szülőként büntetünk, általában azért tesszük, mert kifogytunk az egyéb eszközökből. Úgy érezzük, hogy az adott pillanatban nincs más lehetőségünk. „Nekem már nincs ötletem. Elfogyott a türelmem, leszállt a lila köd és mondok valamit: Nem nézhetsz mesét! Nem mehetsz el a barátaiddal a játszótérre!” stb… Aztán két perc múlva megnyugszunk, végiggondoljuk , hogy ez az egész egy butaság, és végül nem történik semmi. Ezzel még inkább összezavarjuk a gyermekünket, ugyanis a következetesség kimarad a folyamatból.

Ajánlott cikkek:

Címlapkép: istock / Svetlana Braun