„X vagyok, kényszeres szenvedélyes szerencsejátékos” – itt így szokás bemutatkozni. Olyan körben ülök, ahol nem kérdés, hogy mi köt össze. Ahol öt szóba belefér az élet. De ez az öt is igazából csak egy: „játékos”. Csak a játék van, minden egyéb fölösleges viszontagság, amely azt az egy fontosat táplálja. Ebben a körben, ahová cseppentem, mindenki 10, 20, 100, 1000, x + 1 napja próbálja, hogy ez ne így legyen. Kinek sikerül, kinek nem.

Mihalicz Csilla írása

30-40-50 éves férfiak a Névtelen Szerencsejátékosok, vagyis a Gamblers Anonymous. Nő talán 3 van közöttük, de ők nem szólalnak meg. Elsőre meglep, hogy nem fiatalabbak, de hamar megértem: a fiatal függők most épp a szelvényeiket töltögetik, a rulettgolyót lesik elszorult torokkal, vagy a tétrevalót próbálják összecsalni, -hazudni, - lopni, és csak évek múlva fognak közülük néhányan idekerülni. Ha túlélik ezeket az éveket. Van itt nem egy, aki több mint húsz évet veszített el a normális életéből – közben néhány gyereket, feleséget is -, túlélve egy-két öngyilkossági kísérletet. Normális élet? Egy szerencsejátékos számára az a normális élet, ami két tét között van.

szerencsejáték függőség gamblers anonymus névtelen szerencsejátékosok dependencia sóvárgás tuti tipp adósság

 

Monológokat hallgatunk, egy témára. Senki nem kérdez, nem szól közbe, nem minősít, nem vitat – ezek alapszabályok itt. „Mindenkinek az 1. nappal kezdődött” – ezt a témát járják éppen körül. Értsd: az első „tiszta” nappal. Azóta is csak az (ez) az egy nap van. Egy „tisztuló” függő számára a jövő idő tiltott zóna, ahová nem merészkedik. Hiszen épp az a baj, hogy sokáig csak a jövő idő volt: majd, ha megnyerem…, majd ha visszafizetem…, majd holnaptól nem játszom… A jelen idő azzal az első nappal kezdődött, amely játék nélkül múlt el, és azóta is „csak a mai nap” van. Egészen az elalvásig tart, és másnap megint elkezdődik egy új „csak a mai nap”. Ugyanaz itt a krédó, akár az Anonim Alkoholisták között, hiszen a betegség azonos (hasonló). A szerencsejáték-függőség mindennél tisztábban mutatja a dependencia sajátságos, „szerfüggetlen”, univerzális természetét: itt nincs kémiai anyag, mégis megjelenik a kényszeresség, a kontrollvesztés, a sóvárgás, a leszokási kísérletek, a szégyenkezés, bűntudat, önfelmentések, kompenzálások. A hosszabb-rövidebb „szermentes” időszakokban pedig az elvonási tünetek: alvászavar, ingerlékenység, hangulati ingadozások, agresszió. A kényszeres szerencsejátékos annyiban különbözik a játékkedvelő embertől, hogy egy idő után összeomlik az élete: képtelen megfelelni a munkahelyén és a családi szerepeinek. Mert mondjuk hajnalig a meccseket kell nézni, majd két óra alvás után alig várni, hogy elmenjen otthonról a család, és kinyisson a fogadóiroda.

Ha lesz pénz, lesz minden

Persze nem így kezdődött, hanem úgy, hogy a nagy kietlenségben volt egy fénylő fáklya: a tuti tipp, a nyerő számkombináció - a szisztéma, amely minden problémát megold, mert ha lesz pénz, lesz minden. De még fontosabb, hogy ha egyszer megvan az a szisztéma, akkor meglesz máskor is, mert a lényeg az egó: én, aki a titkok titkát elő tudom bányászni. Eleinte még nem volt parancsoló szükség a játék, csak reménysugár. De mivel kiemel térből és időből, megszűnik játék közben minden gond („amikor játszottam, nem érdekelt semmi”), nem számít, hogy közben elúszik a bérletre kapott ötezres, meg az újabb és újabb kölcsönök is. Holnap (most) már nyerek, az biztos – így gondolkodik minden játékos, és egy idő után már nemcsak a valóságon kívüliség izgalma hajtja, hanem a jóvátétel reménye is. Ha nem (most) holnap, hát majd (holnap) holnapután, és akkor minden hazugságot és csalást jóvá lehet tenni.

Ahogy az 1. napról beszélnek, abból számomra a mínusz 1. a legérdekesebb: meglepő módon nem is biztos, hogy aznap történt valami rendkívüli, olyasmi, ami még soha. Általában nem folyik vér, nincs „majdnem meghaltam”-élmény, katartikus erejű belátás, semmi végpontszerű. Egyszerűen csak valahogy több cseppet nem bír felszívni a szivacs. Ezer és egy lehetett volna korábban is az „1. nap”, de valahogy mind valami játékteremben vagy fogadóhelyen végződött. Mert, ahogy a kör egyik tagja - sőt, 13 „tiszta” éve és rengeteg tapasztalata- l rendelkező okán  immár trénere -, Balázs mondja: „minden érzésre lehet inni (és játszani)” hogy megünnepeljük, elgyászoljuk, elfeledjük, kivétel ez alól egyedül a hála. Egészen „az 1. napig” a játék utáni sóvárgás mindennél erősebb, amíg csak van még egy lépés lefelé. Van, aki szégyelli, és nem beszél róla, hogyan történt, amikor padlót fogott, más, szinte kérkedik, hogyan csapta be a hozzá legközelebb állót is. Nézem a hallgatag fejeket, és találgatom, miféle démonok viháncolnak odabenn, incselkedve a józan belátással. Van, akiből megállíthatatlanul bugyog elő a gyónás, más vallomástöredékeket tesz ki az asztalra, mert most csak ennyire telik. A többiek csendben emésztik. Balázstól megtudom, van, aki úgy jár a csoportba, hogy utána játszani megy. Szabad ezt is, itt senkitől nem várják el az absztinenciát, elég, ha a szabadulás utáni vágy megvan.

Csak a szembesítés segít

Néha (a gyűlés végén) körbeadják a perselyt, merthogy ez önsegélyező csoport. Én nem tehetek bele, mondják, mert kívülállótól nem fogadnak el támogatást. Kívülálló vagyok, én is érzem, rajtakapva magam, hogy egy ideje azon agyalok, mit tudnék mondani annak, aki benne van. Mondjuk, ha az én gyerekem lenne. Biztos nem érteném, hogyan jutottunk ide, mit rontottam el. Úgy érezném, mindenkor mellette kell állnom, éppen én nem hagyhatom el őt a bajban. Biztos lennék benne, hogy a szeretetem előbb-utóbb győzedelmeskedik a játék ördöge fölött. Az nem lehet, hogy engem is becsap, tönkretesz, gondolnám. Kétségbeesett pillanataimban biztos a fejéhez vágnám: ez a hála a sok törődésért? Én becsületes embernek neveltem, hogyan fordulhatott ki önmagából? Biztos kifizetném az adósságát, az összekuporgatott pénzemből. És megbocsátanék, újra. Hiszen gyerek még, akinek nem sikerült felnőnie.

Mikor a két ülés közti szünetben a véleményüket kérdem, hogyan lehet segíteni a kényszeres szenvedélyes szerencsejátékosnak, csak hümmögnek. Leginkább azzal, ha nem próbálom megmenteni, mondják.

„Az biztos, hogy nem segítség, ha kifizetik az adósságaimat, hanem, ha hagyják, hogy szembesüljek a következményekkel – mondja határozottan Laci, aki szintén van annyira stabil, hogy tréner (szponzor) szerepet is betöltsön. – Inkább verjen meg az uzsorás, törje el a kezem, kerüljek börtönbe, legyek hajléktalan, rúgjanak ki az iskolából, mint hogy újabb és újabb haladékot kapjak a folytatáshoz.”

„Nagyapám jól csinálta, amikor 16 éves voltam és elvittem az összegyűjtögetett pénzüket a vidámparkba – meséli Balázs. - Azt mondta, e fölött nem fogunk csak úgy napirendre térni, ezt a pénzt a nyári keresetemből vissza kell adnom. Így is lett. De utána már nem voltak következmények, anyám rendre kifizette az adósságaimat.” 

Az önmagunk felelősségének megtalálása fontos lehet nekünk, kívülállóknak, hozzátartozóknak, de a függőnek már nem segít. „Mindaddig, míg a szüleimet okoltam, a vád benne tartott a függőségben – mondja Balázs. - El kell engedni a másra mutogatást, bármennyire jogos is esetleg.” „Nagyon sokan beszámolhatunk családból hozott mintáról, alkoholista, vagy éppen rideg, igazi odafigyelést nem mutató apával, anyával a háttérben – teszi hozzá Laci. - De aki elveszítette az uralmat a játék felett, az hiába kezdi egyénenként elővenni és megoldani a problémáit. Még a kontrollvesztett állapot előtt ennek volna értelme, de utána már mindegy. A kontrollt többé nem fogom visszanyerni, bármennyire világos is, hogyan jutottam ide. Úgyhogy nincs más teendő: abba kell hagyni a játékot. A szülő legfeljebb abban segíthet, hogy eljuttassa a gyerekét egy terápiás közösséghez.”

„De ez nélkülük is sikerül – szögezi le Balázs. - Nem érdemes azzal áltatnia magát egy szülőnek, hozzátartozónak, hogy képes olyat mondani a szerencsejátékosnak, amiről az nem tud. Mi mind vagyunk annyira kreatívak, hogy megtaláljuk a segítséget, ha igazán akarjuk. Azok a képességek, amelyek a játékban segítettek, bőven elegendőek ehhez. Nekem például nem volt ott a felépülés kezdetén a családom, sőt, azóta sem nagyon érdeklődnek a felépülés részletei iránt, elég nekik, hogy az eredményt látják.”

Hosszú az út

A Névtelen Szerencsejátékosok közé a belépő átlagéletkor a 30 év. Talán kicsit csökkenni fog, mert manapság sokkal korábban lesznek függők a fiatalok, de a játék megköveteli a magáét, nehezen ereszt. Hosszú az út a felismerésig, hogy egy olyan előrehaladó betegség tart fogságban, amely tönkreteszi az életet.

Balázsnak sokat segített, hogy az akkori barátnője - aki orvos volt - kimondta a „betegség” szót, és elküldte pszichiáterhez. „Nem voltam vele őszinte, és nem is engedtem közel, amit mondott. Egy alkalommal azt kérdezte, miért nem próbálom meg, amit az alkoholisták, hogy „csak a mai nap van”. Egy ideig ízlelgettem, aztán azt mondtam magamban: ha holnap lehet, akkor ma miért nem? Micsoda baromság ez?! És elmentem játszani. Aztán később, amikor bejöttem ebbe a közösségbe, egy sorstárs azt mondta: figyelj, nem kell eldöntened, hogy soha többé, elég, ha azt mondod, csak a mai nap nem! Ezt így ki lehet bírni. Akkor azt éreztem: milyen klassz ez, tényleg! Azt, hogy szabad nem játszani, itt hallottam először. Milyen egyszerű és triviális igazság ez egy laikusnak: szabad játszani és szabad nem játszani, naná. De egy játékos agyából az a rész, hogy szabad nem játszani is, örökre elveszett. Számára a játék nem probléma, hanem megoldás. Ha veszítettem, akkor muszáj visszanyernem, hogy kifizessem az adósságaimat. Épp ettől beteg a gondolkodásunk, hogy nem látjuk, nincs esélye annak, hogy más legyen a végkimenetel. Nekem csak két dolog nem sikerült, amíg játszottam: az, hogy annyi pénzt kockáztassak, amennyit elterveztem, és az, hogy csak annyi ideig maradjak, amennyit eredetileg szerettem volna. Ha bementem, akkor addig maradtam, amíg volt pénzem. Amíg a rulett-terembe (klasszikus kaszinóba) jártam, az legalább hajnali 4-kor bezárt. De az online (vagy non-stop) játéktermekben már nincs záróra.”

A Névtelen Szerencsejátékosok szerint a gyógyulás egyetlen esélye, hogy azt a testetlen sóvárgást, azt az űrt, amit egy játékos megpróbál mindenfélével betömködni - játékkal, szex-szel, szerrel, munkával -, elviselhetővé lehessen tenni. Ezért fontos eleme a GA csoportokban a leszokást segítő 12 lépésnek a spiritualitás: a mindenkinek a saját felfogása szerinti felsőbb erővel való kapcsolat megteremtése. Mert az űrt semmilyen földi dolog nem tudja hiányérzet nélkül, maradéktalanul kitölteni, ezt mondják a játékosok.

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaddal kapcsolatosan? Keress minket bizalommal!

Forrás: Wikimedia Commons