érzelmi intelligencia értsünk szót Turáni Szabolcs Skita Erika

Skita Erika és Turáni Szabolcs (Értsünk szót), Fotó: Bellai László

Történt néhány éve, hogy egy jogásznő és mérnök férje belefogtak egy szakmájuktól teljesen eltérő vállalkozásba. Azóta az érzelmi intelligenciáról tartanak tréningetek, előadásokat. Termékpalettájukon felnőtteknek, gyerekeknek szóló, mesekönyv, gyakorló feladatsor és kártya is szerepel. A mi témánk az interjún ez utóbbi lett volna, valahogy mégis folyton a szülők érzelmi intelligenciájánál lyukadtunk ki. Ki érti ezt? Bakóczy Szilvia írása

 

Annak ellenére, hogy divatos lett ma az érzelmi intelligenciáról beszélni, gyerekeknek szóló játékok még nem hemzsegnek a piacon. Honnan jött az ötlet, hogy kifejlesszetek egy kifejezetten nekik szóló kártyacsomagot?

Skita Erika: Az első gyerekünk születése után szóba kerültek a saját egyéni útjaink. Épp egy babakocsis sétán voltunk, amikor elkezdtünk arról beszélgetni, hogy ki mivel foglalkozna a legszívesebben.

Mi volt a „baj” a régi élettel?

Erika: Alapvetően semmi, de az ember érzi, hogy a helyén van-e vagy sem. Én a jogi pályát nem éreztem végpontnak, és mivel engem mindig is vonzott az emberekkel kapcsolatos munka, tudtam, hogy ideje váltani.

Turáni Szabolcs: Az érzelmi intelligencia tréningekhez a Beszélj úgy, hogy érdekeljen című könyv adta az ötletet, amit akkoriban olvastunk. Ennek a kiindulási pontja a szülő-gyerek kapcsolat. Úgy éreztük, végre van egy használható, praktikus könyv, mégsem tudják elegen alkalmazni az abban leírtakat. Felvettük a kapcsolatot a szerzőkkel, és kiderült, hogy a könyvből már Amerikában elkészült a tréningverzió. Egyeztettünk a szerzőkkel és elhoztunk Magyarországra, azóta is mi vagyunk program hivatalos hazai képviselői.

Erika: Ezek a tréningek az elejétől kezdve rengeteg tapasztalatot adtak a folytatáshoz. Nagyon sok felnőttől hallottuk, hogy gondjai vannak a gyerekneveléssel. Hogy szemtelen a gyereke, dacos, dühös, hisztis, kezelhetetlen. Szerettük volna megmutatni nekik, hogy ilyenkor nem a szemtelenség okozza a fő problémát, hanem az, hogy nem értik meg egymás érzelmeit. Nem értik, hogy miért viselkedik úgy a gyerek, és hogy mit is kell csinálni az ilyen helyzetekben ahhoz, hogy hosszú távra megoldódjon a probléma.

És máris az érzelmi intelligenciánál járunk?

Szabolcs: Igen. Először is képesnek kell lennünk arra, hogy megfogalmazzuk az érzéseinket. Utána meg kell értenünk az okokat, azt, hogy miért viselkedünk úgy, ahogy épp viselkedünk. A változás csak ezek után várható. A tréningek is ebbe az irányba mutattak. A jól hangzó elmélet a gyakorlatban is működik, csak másként kell megközelíteni. A tapasztalatok során megszerzett tudás nagyon sokat segít szülőnek, pedagógusnak egyaránt.

Ekkor már foglalkoztatok gyerekekkel is. Mi volt a legemlékezetesebb tapasztalatotok?

Erika: Egyszer felső tagozatosokkal találkoztam egy fél napos képzésen. Azt láttam, hogy a legtöbb gyereknek egyáltalán nem volt önbizalma, önismerete. Volt egy kép, amit mutattak a külvilágnak, a héj lehántása után azonban leginkább a nagy bizonytalanság maradt. Arra a kérdésünkre például, hogy „Mit szeretsz magadban?” minden második gyerek azt válaszolta: „Semmit”. Legfeljebb a hobbijait tudta felsorolni. Ez azokra is igaz volt, akiknek nagy volt a mellényük, akik egyfolytában poénkodtak. Ami az érzelmeik kifejezését illeti, emotikonokkal kommunikálnak, szavakat szinte egyáltalán nem használnak az érzelmeikre.

érzelmi intelligencia értsünk szót Turáni Szabolcs Skita Erika

Dr. Skita Erika, Fotó: Bellai László

Elég nehéz dolga van ma egy 12-13 éves kiskamasznak közösségi szempontból, ha nem akar emotikonokkal kommunikálni.

Szabolcs: Nem az emotikonokkal van a baj, hanem azzal, hogy máshogy nem tudják kifejezni az érzelmeiket. Hogy nem tudják elmondani, mi bántja őket, és miért érzik úgy magukat szomorúnak, csalódottnak, vagy boldogtalannak.

Erika: Arról nem beszélve, hogy mitől boldogok, minek örülnek, mitől érzik magukat jól a bőrükben. Mert ezt is meg kellene tudniuk fogalmazni a valós önismerethez.

Hogyan lett ezekből a felismerésekből kártya?

Erika: A tréningeket követte egy online EQ tréning, utána megírtuk az Érzelmi intelligencia gyakorlatok című kiadványt. A kártyán nagyon sokat gondolkodtunk. Sokszor átvariáltuk, hogy hány érzelem legyen a csomagban, és melyek legyenek pontosan azok. A mostani verzióval elégedettek vagyunk, úgy tűnik, jól láttuk, hogy a gyerekeket ezzel remekül be lehet vonni.

Mi ennek a játéknak tulajdonképpen a célja?

Szabolcs: Mindenekelőtt tudatosítani a gyerekekben, hogy vannak érzéseink. Pozitívak is, negatívak is. Megtanítani játékosan azt is, hogy ezek folyamatosan változnak, és ez így van rendben. Végül segíteni nekik abban, hogy végig tudják gondolni, miért érezték úgy magukat az adott helyzetben, és hogyan tudják kezelni a saját érzelmeiket és reakcióikat.

Nézhetünk egy konkrét példát? Az én kislányom hat éves. Elég impulzív, könnyen dühbe gurul, ilyenkor ellenáll mindennek és mindenkinek, gyakran toporzékolni kezd. Segíthet neki mindebben az, ha rendszeresen játszunk a kártyával?

Erika: Nagy valószínűséggel annyit már meg tud fogalmazni, hogy ilyenkor mérges, dühös. Ám ő ezt mégis inkább toporzékolással teszi. A kártyákkal való játék során nyugodt helyzetben is fel tud idézni olyan helyzeteket, amikor dühös volt, ez pedig segíthet neki abban is, hogy kicsit kívülről lássa magát.

Milyen tippeket tudtok adni hasonló helyzetben lévő szülőknek?

Erika: Ott és akkor, ha épp dühös, csak annyit is érdemes visszajelezni, hogy látjuk, hogy hogyan érez, nyugodtan nevezzük meg az érzelmeit. Nálunk jól bevált, hogy a kezükbe adjuk a kártyacsomagot, majd megkérjük őket, hogy válasszák ki, hogyan is érzik magukat az adott pillanatban.

Szabolcs: Ehhez persze tudni kell, hogy a mi gyerekeink már nagyobbak, vagyis nem a klasszikus toporzékolós korszakról van szó.

érzelmi intelligencia értsünk szót Turáni Szabolcs Skita Erika

Turáni Szabolcs, Fotó: Bellai László

Erika: Amikor eljön az a pont, hogy már nem csak egy érzelmet vesz elő, hanem látja, hogy meg tud birkózni vele, és kiválasztja például még a reményteli érzelmet is, az mindenképp azt jelzi a szülőnek, hogy jó úton járnak.

Szabolcs: Van olyan gyerek, aki nem szereti ezt a direkt megközelítést, helyette szívesebben mesél a kártyák szereplő gyerekekről, inkább az ő történetükön keresztül adja át a saját érzelmeit is. Például azt mondhatja a dühös kártyára, hogy azért dühös ez a kislány, mert a testvére megígérte neki, hogy kölcsönadja a játékát, de aztán meggondolta magát. Könnyen lehet, hogy ennek van köze a saját történethez is, mégis könnyebb így elmondani.

Erika: Fontos a lépésről-lépésre haladás, és a gyerekek nagyon hálásak ezért a figyelemért és a lehetőségért, hogy nem a logisztikáról, a házi feladatról, a bepakolt táskáról és az ebédről érdeklődünk. 

Tudnátok mondani néhány konkrét játékot a kártyákkal?

Erika: Megkérhetjük a gyerekeket, hogy meséljék el egy napjukat, úgy, hogy kiválasztanak ehhez 4-6 kártyát. Sokkal szívesebben beszélnek így egy napjukról, mint ha csak a klasszikus „Mi volt ma az óvodában?” kérdéseket tesszük fel. Kitalálhatunk együtt komplett történeteket is, szintén a kiválasztott kártyák alapján. Illetve, mivel minden érzelmet tükröző kártyából kettő van, Memory-t is játszhatunk. Ennek azonban nem a megtalált párok száma a lényege, hanem a párokhoz mesélt történetek, ugyanis minden résztvevő elmesél egy olyan történetet, amikor ő is úgy érezte magát, mint a kártyán szereplő gyerekek.

Az egyik kommentben olvastam, hogy a szülők reklamáltak, amiért a kártyákra nem írtátok rá az érzelmeket.

Szabolcs: Igen, sokan szeretnék, ha mi mondanánk meg, hogy melyik kártyán milyen érzelem szerepel. Az első verzión rajta is volt, de aztán rájöttünk, hogy ezzel csak leszűkítjük a kört, miközben nekünk éppen a szókincsbővítés az egyik célunk. De a feliratokat is elküldjük mindegyik csomaghoz, így mindenki magabiztosan kezdhet neki az első játéknak.

Tételezzük fel, hogy egy családban közösen elkezdik használni a kártyákat. Hogyan változhat meg a dinamika, az esetleges feszültség?

Szabolcs: Sokan azt hiszik, hogy elég, ha odafigyelnek a megfelelő kommunikációra, de ez önmagában még nem elég. Szükség van valódi nyitottságra is, és a valódi szót itt most aláhúznám. Ezen kívül egyfajta érettségre is, kisgyermekes családok esetén főként a szülő részéről. Az érzelmekkel való foglalkozás erre tanít szülőt is, gyereket is. Ha időt fektetnek ebbe, előbb-utóbb kiabálások helyett, büntetések helyett nyugvó pontra tud jutni egy-egy vitás, kényes kérdés, hiszen a szülő megérti a gyereket, és a gyerek is könnyebben megérti a szülőt, ráadásul úgy, hogy közben mindenkinek fejlődik az önismerete.

Ilyen egyszerű lenne?

Erika: Valójában igen. A tréningeken sok szülőtől halljuk, hogy de hát „a gyerek sem empatikus, én miért legyek az?”Vagy, hogy „a kölöknek kellene itt lennie, nem nekem.” Teljesen jó, hogy te itt vagy, mondjuk erre, ne tőlük várd először a változást!

Szabolcs: Látod, újra és újra visszakeveredünk a szülőkig. Valójában minden rajtunk múlik.

Szerintem ezt sokan tudják, valahogy mégis nehezen tesszük meg az első lépést, amikor változásra vágyunk. Nekem azért tetszik ez a kártya, mert én is sokszor éreztem magam tanácstalannak, tehetetlennek, ez a játék pedig adott egy eszközt a kezembe.

Erika: Akkor jó. (Nevet.) Ahhoz, hogy a gyerekek el tudják mondani, mi zajlik bennük, kell a mi példánk. Ha mi megfogalmazzuk, ők is követni fogják. Sok mindent elvárunk el a gyerekektől, amire mi magunk sem mindig állunk készen, hiszen nekünk is vannak rossz napjaink. Mi sem mindig tudunk mindenkivel kedvesek lenni, vagy akár megfogalmazni, hogy mi is az, ami miatt éppen így vagy úgy érezzük magunkat. Ehhez lehetnek fontosak ezek a kiadványok, amelyeket elkészítettünk.

Szabolcs: Sokan hajlamosak a halogatásra, illetve arra, hogy a könnyebb utat válasszák. Mesét szeretnél nézni evés közben? Legyen. Ideges vagy? Na jó, játszhatsz a tablettel. Megszoktuk, hogy megnyomunk egy gombot, és ezzel megoldunk egy problémát. Nincs türelmünk, pedig a kapcsolatainkhoz idő kell, azok nem működnek gombnyomásra.

Bizonyára ti is nagy utat jártatok be önismeretben, érzelmi intelligencia fejlődésében. Mondanátok egy hétköznapi példát arra, amikor nagyon jól jött mindaz, amit megtanultatok?

Szabolcs: Az első gyermekorvos-választás jó példa erre. Emlékszem, televoltunk bizonytalansággal. Nagyon jó szakember volt a körzeti orvosunk, a végén mégsem maradtunk nála. Amikor megfogalmaztuk magunknak, hogy mi is a bajunk vele, akkor jöttünk rá, hogy alapvetően az, hogy abban a légkörben minden egyes kérdésnél hülyének érzi magát az ember. Rájöttünk, hogy ha nem tudunk vele kommunikálni, nem fogunk tudni megbízni benne. Logikus volt a döntésünk? Nem feltétlenül, hiszen szakmailag remek orvost hagytunk el. Mégis most vagyunk azon a helyen, ahol a kérdéseinkre mindig választ kaptunk, anélkül, hogy folyton „leanyukáztak/apukáztak” volna bennünket. Nem biztos, hogy ez így alakult volna, ha nem tudjuk megfogalmazni mindezt.

A kártyával már befutottatok, hogyan tovább?

Erika: Folyamatosan szeretnénk fejleszteni a termékeinket. Dolgozunk a mesekönyvünk második részén, valamint a kamaszoknak szóló gyakorlatokon. A párkapcsolati kártyáinkat is szeretnénk átdolgozni egy kicsit. Valójában folyamatos tanulás az életünk, ezt szeretnénk kamatoztatni a munkánkban is.

Ajánlott linkek: