pozitív kommunikáció szülőknek

Szülőként óvom, védem a gyermekeim. Előre figyelmeztetem őket, hogyan kerülhetik el a bajt. De ők nem mindig hallgatnak rám, és amikor bekövetkezik, amitől tartottam, bizony kiszalad a számon: „Hát nem megmondtam?!” Dühös vagyok, mert nem sikerült megóvnom őket – ez az én kudarcom. De a mondat nekik egészen mást üzen. Olyasmit, amit egyáltalán nem akartam mondani. Igyekszem is nem mondani többé. Frajna Piller Annamária írása.

 

 

Nincsenek tipikus helyzetek. A gyereknevelés bármelyik szituációjában előjöhet ez a mondat. Óvatosan mássz fel, mert veszélyes! Tanuld meg a leckét, mert felelhetsz holnap! Ne jelölj vissza ismeretlent a facebookon, mert nem tudhatod, milyen szándékkal ismerkedik! Vedd fel a sapkád, hogy meg ne fázz! Ha iszol is alkoholt a bulin, ügyelj a mértékre, és arra, hogy ne keverd! Ilyen és hasonló intelmekkel próbáljuk megóvni csemetéinket a veszélyektől. De természetesen nem mindig sikeresen, hiszen tévedni emberi dolog. Hibázni még inkább…

Turcsán Ágnes pszichológust kérdeztem, hogyan hat a „Hát nem megmondtam?!”  és hogyan kerülhetjük el a használatát.   

 

Azt üzenem, hogy béna vagy

Több szinten is árt egy ilyen mondat. Először is, amikor elhangzik, akkor általában a gyerek már eleve frusztrált, mert valami nem sikerült neki, mondja a pszichológus. Ettől amúgy is csökken az önértékelése. Ráadásként jön a külvilágtól egy visszajelzés, hogy „ezt tényleg elrontottad, tényleg béna voltál, rossz voltál”. Emellett azt is üzeni a szülő, hogy „én jobb, ügyesebb, tökéletes vagyok, hiszen előre láttam, mi fog történni”. Az ilyen mondatok a gyerekben növelik az inkompetencia érzését, és a szülő-gyerek kapcsolatot is rombolják, mert azt érzi a gyerek, hogy a szülő nem fogadja el őt olyannak, amilyen. Illetve mindig csak a hibákat veszi észre, nem pedig a jó dolgokat.

 

Öntudatlan örökség

Gyakran otthonról hozzuk az olyan mondatokat, hogy „én jobban csináltam”, vagy „előre tudtam, hogy ez lesz”.  Szülőktől is nemegyszer hallottam már, „Úristen ezt a mondatot anyám (vagy apám) mondta mindig!”, teszi hozzá a pszichológus. Ha tudatosan akarunk bánni a saját neveltetésünk során tapasztalt mintákkal, érdemes feltérképeznünk, mit hoztunk a szülői házból, és hány olyan mondat hangzik el otthon náluk, ami esetleg onnan származik. A hozott mintáink úgy működnek, hogy nem szándékosan, de mégis felhasználjuk, megismételjük ugyanazokat a mondatokat, mert akarva akaratlanul beivódnak az emberbe.  Fontos tehát átgondolni, hogy otthonról milyen negatív mondatokat kaptunk, hogy mi azokat a saját gyerekünknek szeretnénk-e megismételni, vagy nem. Ez tudatosságot igényel, hogy mielőtt cselekszünk, vagy odavetünk a másiknak egy ilyen mondatot, gondoljuk át, hogy mit is szeretnénk üzenni.

 

Ragadós a pánikreakció

Nem mindegy, hogy hogyan viselkedünk, mi szalad ki a szánkon, ha bekövetkezik a baj, és a gyermek segítségért fordul hozzánk. Fontos a szülő reagálása, visszajelzése, mert a gyerekek sokszor a szülő arcáról olvassák le, hogy mekkora a probléma, és ha a szülő egy ilyen helyzetben hatalmas kétségbeeséssel és pánikkal reagál, akkor a gyerek is pánikba fog esni, mondja a pszichológus. Tipikus helyzet, hogy a gyermek leesik a fáról, bár óvta a szülő, hogy ne másszon föl. Ilyen esetben jó, ha sikerül higgadtan kezelni a helyzetet. Megkérdezni, hogy „Jól vagy? Nem ütötted meg magad?”  Ha tisztázták, hogy nagyobb sérülés nem történt, segít a megnyugvásban és továbblépésben, ha a szülő azt mondja, „Semmi baj, a lényeg, hogy nem sérültél meg.” 

 

Nem kell tökéletesnek lenni

Fontos, hogy a gyereknek mindig reális visszajelzést adjunk a teljesítményére. Ha valamit jól csinál, akkor dicsérjük meg. Ha nem sikerül valami, akkor meg bíztathatjuk, hogy nem baj, hogy nem sikerült most jól, legközelebb biztosan jobban fog már menni. Lényeges, hogy ne a tökéletességre törekedjünk, ne a tökéletest várjuk el a gyerektől, hanem fogadjuk el, hogy néha nem úgy sikerül a dolog, ahogy ő szeretné, de semmi gond, legközelebb jobban fog menni. Ne arra szoktassuk a gyereket, hogy mindig tökéletesen kell teljesíteni, hanem hogy legyen hely a hibázásra is, hogy később ki tudja javítani a hibáit, tehát elfogadó legyen a légkör.

 

Mérgező mondatok

Úgy látom, hogy minél kisebb korban kezdődik a „Hát nem megmondtam?! - jelenség, annál inkább rontja a szülő-gyerek kapcsolat minőségét, mondja a pszichológus. Most foglalkozom egy olyan kamaszlánnyal és az édesanyjával, ahol az anya folyamatosan elhangzó negatív frázisai, vádaskodásai a nagylány felé nagyon megmérgezte a kapcsolatukat az elmúlt években. Az anya észre sem vette a sok negatív mondatot, amit használt. Nagyon fontos tudatosítani a szülőben, hogy hogyan hangozhatnak a gyerek fejében a hozzá vágott szavak.

 

Vádaskodás helyett valódi érdeklődés

Az olyan vádaskodások helyett, hogy „Már megint miért most jöttél haza?”, „Biztos megint a haverjaiddal ittál”, „Tudtam, hogy nem fog sikerülni ez a dolgozat sem, mert nem tanultál, mert nem érdekel az iskola”, inkább úgy kell megfogalmazni, hogy az valódi párbeszédre adjon alkalmat. Érdemes nyitott mondatokat használni, például: „Milyen napod volt?”, „Mi minden történt veled ma?”, „Történt-e veled valami jó?”, „Mit szeretnél róla elmesélni?”. Ettől érzi a gyerek, hogy a kérdésben valódi érdeklődés van, nem pedig faggatózás vagy vádaskodás, hogy valóban kíváncsi vagyok arra, hogy ő most hogy érzi magát, mik a problémái. Nagyon fontos ez a bizalmi kapcsolat. És ez tényleg csak akkor tud kialakulni, ha a gyerek úgy érzi, hogy szeretik őt, elfogadják olyannak, amilyen. Nem baj, ha hibázik, nem baj, hogyha valami nem tökéletes.

Fotó: istock/alexsokolov