trauma várandósság Orosz Katalin S. Nagy Zita A sorsformáló 9+1 hónap

Régóta tudjuk, hogy a várandósság, a születés, illetve az életünk első hónapja döntő hatással van a sorsunkra, személyiségünkre. De mik azok a konkrét elakadások, amik magzati kori vagy születési traumára utalnak? És főként, hogyan gyógyulhatunk ki ezekből a traumákból? Mit tegyünk akkor, ha a saját gyermekünk születése sikerült máshogy, mint ahogy elterveztük? Orosz Katalin és S. Nagy Zita napokban megjelenő könyve számos ehhez hasonló elméleti kérdésre ad nagyon is praktikus tanácsokat. Bakóczy Szilvia interjúja a szerzőkkel.

 

Évtizedek óta tudjuk, hogy a magzati kor, illetve a születés döntő hatással van az életünkre. A napokban megjelenő, A sorsformáló 9+1 hónap című könyvetek mennyiben mond újat erről az időszakról?

S. Nagy Zita: Ennek a témának valóban nagy a jelentősége, ezért erős az érdeklődés is iránta. A könyvünk ahhoz ad támpontokat, hogy ne csak azt tudjuk, hogy a magzati kor és a születés hatással van az életünkre, hanem arról is legyen elképzelésünk, hogyan hat ránk.

Orosz Katalin: Könyvünkben idézzük a tudomány legújabb álláspontját arról, hogyan határozza meg a magzati kor, illetve a születés a fejlődésünket mind biológiai, mind lelki szempontból. Másik fontos célunk az volt, hogy segítsünk felfedezni az összefüggéseket a jelenlegi elakadásaink és a múlt között. Ehhez különböző kérdésekkel vezetjük az olvasót.

Bontsuk ketté a kérdést a magzati korra és a születésre, illetve az azt követő első hónapra. Mi mindent határoz meg mindenekelőtt a várandósság?

Orosz Katalin: Az anya gondolatai és érzései a baba felé alapvetően befolyásolják a magzat fejlődését. Kutatások szerint legszenzitívebb szakasza a hatodik-tizedik hét közötti időszak. Ne felejtsük el, hogy ilyenkor mérlegelik sokan az abortusz lehetőségét. Ez a gondolat a magzatra nézve egy olyan fenyegetést jelent, ami később hatással lehet különböző mentális betegségek, illetve az öngyilkossági hajlam kialakulására.

Sok nem várt terhességnél a nőnek időre van szüksége ahhoz, hogy elfogadja: gyereket vár. Többségüknél ugyanakkor ezek a kezdeti nehéz érzések a várandósság ideje alatt elcsitulnak, és mire a baba megszületik, már igazán mély a kötődés. Ilyenkor is traumát szenved el a gyerek?

S. Nagy Zita: Trauma csak akkor lesz belőle, ha a negatív élményt nem dolgozzák fel, és így nem kerül a helyére. A feldolgozásnak mind az anya részéről, mind a baba részéről teret kell adni.

Orosz Katalin: A dolognak az a nyitja, hogy el kell fogadnunk: voltak negatív gondolataink, és ki kell tudnunk sírni magunkból az ehhez kapcsolódó negatív érzéseinket. Utána elnézést kell kérni a gyerekünktől, el kell magyaráznunk neki, hogy nem ő tehet a mi negatív gondolatainkról és érzéseinkről, majd meg kell tudni utána bocsájtani magunknak is.

Miért olyan fontosak a szülés utáni aranyórák, illetve az első hónap?

S. Nagy Zita: Mindkettő a kicsi megérkezés-élményének része. Ezek nyújtják az első tapasztalatokat az új világról. Biztonságban vagyok? Ki van körülöttem? Kikre számíthatok? Mit kell tennem, hogy figyeljenek rám? Az itt kapott válaszokat magunkkal visszük az élet további szakaszára is.

Orosz Katalin: Az első órák és az első hónap azért is fontos, mert ilyenkor tudja levezetni a baba azt a stresszt, ami a szülés során érte. Az anya közelsége, szívhangja, odafordulása mind segíti a testi és lelki megnyugvást.

Azok, akik valami miatt nem tölthették együtt az aranyórákat a babájukkal, hogyan tudják ezt korrigálni?

Orosz Katalin: Sokszor el kell mesélni a kisbabának a születése után, hogyan született. Itt is fontos, hogy ki tudja sírni magából az édesanya a fájdalmát, a hiányérzetét. Netán együtt sírjanak a babával. Ezen kívül teret kell adni annak is, hogy a kicsi is kifejezhesse bántatát és az esetleges haragját.

trauma várandósság Orosz Katalin S. Nagy Zita A sorsformáló 9+1 hónap

Orosz Katalin, Fotó: Bellai László

Egy ismerős házaspár egyszer azzal keresett meg, hogy az újszülött babájuk folyamatosan sír. Egy olyan babáról volt szó, aki – bár makkegészségesen született – tíz napra inkubátorba került az alacsony születési súlya miatt. A következőket mondtam a házaspárnak. Jogos, hogy panaszkodik. Vegyétek tudomásul, hogy őt komoly trauma érte, amiért most dühöt érez. Értsétek meg őt, és fogadjátok ezt el. Így is tettek, öt hónapig hordozták a babát felváltva. Aki öt hónap után az egyik reggel mosolyogva ébredt.

Mit tehetnek azok a szülők, akik ezeket a sorokat olvasva döbbennek rá, hogy nem segítettek feldolgozni a gyereküknek a várandósság, illetve a szülés alatt, után elszenvedett traumát, és mostanra netán már óvodás vagy kisiskolás a gyerek?

S. Nagy Zita: Semmi nincs veszve. Minden életszakaszban lehet segíteni a feldolgozást. A legfontosabb, hogy folyamatos nyitottsággal figyeljük a gyermekünk viselkedését. Néha nehéz megérteni, hogy egy gyerek mit miért csinál, főleg azért, mert az ő kommunikációja nem a beszéden alapul, hanem a mozgáson. A gyerekek a mozgásukban, a játékaikban kifejezik, megismétlik korábbi tapasztalataikat. Ez történik, amikor bunkerest játszanak, bújócskáznak vagy épp alagutat építenek. Ez is a feldolgozás egy formája. Természetesen, ha a gyermek viselkedésén az látszik, hogy a probléma jelentősebb (például komoly alvási nehézségek, súlyos problémák az étkezéssel kapcsolatban, jelentős beilleszkedési zavar), akkor egy perinatális terápáiában jártas szakember segítsége is kérhető.

Az apáknak – gondolom – ugyanolyan fontos a szerepük a várandósság alatt a magzatra nézve.

Orosz Katalin: Ez valóban így van. Kutatások szerint a megszületett baba az édesapja hangját is felismeri. A kötődés az apához ugyanolyan fontos, mint az anyához. Ez az arány akkor is ötven-ötven százalék, ha netán az apa nem vállalta a gyerekét. Ilyenkor természetesen maga a hiány a gyermek sorsának egyik formálója.

Hogyan látjátok általában a mai szülőgenerációt?

S. Nagy Zita: Tapasztalataim szerint sok bennük az aggodalom és a szorongás, emiatt nem tudnak kellőképpen a jelenre koncentrálni. Folyton akarunk valamit, amit helyesnek tartunk. Mondok egy példát. Amiatt aggódnak, hogy nem olvas még elég szépen a gyerek, miközben nem veszik észre, hogy gyönyörűen rajzol és énekel.

Orosz Katalin: Nagyon sokan túlzott elvárásokat támasztanak a gyerekük teljesítményével szemben. Sokkal intenzívebben kellene odafigyelni rájuk. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség határokra. De olvasnunk kellene például a játékaikból. Folyton lövöldözős játékokat játszik? Vegyük észre, hogy dühös valamiért! Sokszor elég, ha meghallgatjuk a neki fontos aznapi történeteket. Üljünk oda mellé, és hagyjuk, hogy meséljen. Erre napi tizenöt perc elég. A legfontosabb, hogy azt érezze a gyerekünk: elfogadjuk őt – az összes érzésével együtt.

Azt, hogy mennyi agresszív játékot játszik egy gyerek, nem befolyásolja a tévé és a számítógép?

Orosz Katalin: Ez egy ördögi kör. Jelentősen befolyásolja, de a játék kiválasztása sem véletlen.

Mi a teendő, ha negatív érzelmeket látunk a gyerekünkön?

Orosz Katalin: Mindenekelőtt meg kell tanítanunk a nevén nevezni a negatív érzéseket is, majd azokat levezetni. Nem az a baj, ha szomorú vagy dühös, a lényeg, hogy ezek ne halmozódjanak fel benne. Nehezíti a helyzetet, hogy sokszor mi magunk is egy hároméves gyerek szintjén vagyunk az érzelmeink kifejezésében. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a példamutatás jelentőségét sem. Nagyon fontos lenne, hogy mi sem a gyereken vezessük le a feszültségünket.

Tippek:
– Ha látjuk, hogy dühös a gyerek, kérjük meg, hogy dobogjon a lábával. Mondjuk neki ezt: „Mutasd meg, mennyire vagy dühös! Dobogj sokat!”
– Nézzük meg a kisiskolás korú gyerekünkkel az „Agymanók” című filmet! Ez önmagában egy érzelmi tanulási folyamat, hiszen remekül bemutatja az öt alapérzelmet.
– Kapcsolódó cikk: Érzelmi intelligencia – gyerekek

Térjünk át a felnőttekre. Honnan tudjuk, hogy a felnőttkorunk elakadásai a magzati kori, illetve szülési traumákra vezethetők vissza?

S. Nagy Zita: Felnőttkori problémáink mögött számos tényező állhat, ezek közül egy a magzati kori illetve a születés során megélt trauma. Vegyük például a kapcsolati problémákat. Mára széles körben ismertté vált, hogy az, hogy miként vagyunk jelen felnőtt kapcsolatainkban, a korai kötődésünk mintázatára épül. A korai kötődés kialakulását a tudomány sokáig a születés utáni első évekre tette. Mára már kutatások is alátámasztják, hogy a kötődési mintázatot formálják magzati kori tapasztalataink és a születés után első kapcsolódások is, főleg az aranyórák. Tehát például párkapcsolati nehézségeknél is megvizsgálhatjuk, hogyan hathattak ránk a perinatális élményeink.

Orosz Katalin: Van egy olyan specifikus életterület, aminél a születésünkkor szerzett tapasztalatok hatása a domináns. Ez pedig a változáshoz való viszonyulásunk. Életünk legnagyobb változása a születés. Egyik létformából át kell váltani egy teljesen másikra. Hogyan éltük ezt meg? Mennyire volt félelmetes? Mennyi támogatást kaptunk hozzá? Mennyi türelmet? Ezeket az élményeinket visszük tovább, és egy későbbi helyzetet, ami változást jelent, ezen a szemüvegen keresztül fogunk nézni. Ha például valaki nagyon fél a változásoktól, akkor lehetséges, hogy ez a nehéz születésére vezethető vissza.

Tippek, kérdések, ha nehezen kezeled a változásokat:

– Gondolj végig két-három olyan eseményt az életedben, ami nagy változással járt!
– Hogyan érezted magad közben? Mi hiányzott?
– Szóltál bárkinek a változásról?
– Fel tudtál készülni időben a változásra?
– Készíts részletes tervet a következő változás előtt!
– Ne halogasd az egyes lépéseket!
– Kérj segítséget!
– Ha nem megy, vedd észre, hogy ezzel valamilyen dolgod van!

Hosszú évek óta vezettek szüléstraumákat feldolgozó csoportokat. Mindenkinek segít a csoportterápia?

A mai felnőtt generációban nagyon keveseknek adatott meg, hogy gyengéden, háborítatlanul jöjjön a világra. Ennek a következményeivel élünk. Sokan felismerik ezt, és szeretnék magukat jobban érezni. A születésélményt feldolgozó csoportjainkba olyan felnőttek jönnek (az alsó korhatár 27 év), akik mögött már van egy rövidebb-hosszabb önismereti út. A csoporton való részvételnek az is feltétele, hogy utána a személy egyéni terápiában folytassa a feldolgozást. Így tudják a csoportban tapasztaltakat integrálni az életükbe és a fejlődésükbe.

Tippek:
Ezeket a kérdéseket tedd fel, ha szeretnéd megvizsgálni a kapcsolatainkhoz való viszonyulásod!

– Boldog vagyok?
– Mi az, ami nehézséget okoz a hétköznapokban?
– Őszinte vagyok a kapcsolataimban akkor is, ha szomorú vagyok vagy konfliktusaim vannak?
– Tudok a szexről nyíltan beszélni a párommal?

Ezeket a kérdéseket tedd fel, ha a gyerekeddel való kapcsolatodat szeretnéd megvizsgálni!
– Észreveszem és elfogadom a gyerekem összes érzését, beleértve a negatív érzéseit is?
– Milyen elvárásokat támasztok felé?
– Tisztában vagyok vele, hogy mi mindenben ügyes? Ezeket visszajelzem neki rendszeresen?
– Van bennem szorongás vagy félelem vele kapcsolatban? Ha igen, valójában mitől félek?

Ajánlott cikkek:

Címlapfotó: istock / woraput

A sorsformáló 9+1 hónap című könyv szerzői

trauma várandósság Orosz Katalin S. Nagy Zita A sorsformáló 9+1 hónap

Orosz Katalin (klinikai szakpszichológus, terapeuta)
A transzperszonális pszichológia irányzatának egyik legnevesebb hazai képviselője. Mivel terápiás munkája során számos alkalommal tapasztalta meg a születés és a magzati kor traumatikus eseményeinek érzelmi akadályozó hatását, kialakította saját módszertanát a születési élmény pszichoterápiás feldolgozására. A szakmai vezetésével létrehozott Perinatus Alapítvány a magzati lét, a várandósság és a szülés-születés pszichológiai hatásait kutatja, ugyanebben a témában önismereti csoportokat szervez.  

Dr. S. Nagy Zita, PhD (neuropszichológus, egyetemi adjunktus)
Az ELTE Pszichológiai Intézetében kutatja és tanítja a perinatális időszak személyiségfejlődést meghatározó jellegzetességeit. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben végzett neuropszichológiai terápiás munkája során tíz éve kíséri agykárosodást szenvedett emberek „újjászületésének” folyamatát. A Perinatus Alapítványnál felnőtt egyéni terápiákat tart, önismereti csoportokat vezet és asszisztensként segíti a születni-újjászületni pszichoterápiás csoport munkáját.