Napjainkban a stressz már teljesjogú tagja az egészségről folyó közbeszédnek. Jellemzően kedvezőtlen jelentést tulajdonítunk neki, és testi-lelki betegségeink, gyengeségeink okozóját látjuk benne. A stressz azonban fontos az ember számára, mert mind az egyén fejlődéséhez, mind pedig a faj fennmaradásához alapvetően hozzájárul.

 

Selye János magyar származású világhírű kutatóorvos máig meghatározó stresszelméletében azt állítja, hogy a stressz a szervezet nem specifikus válasza bármilyen igénybevételre. Ez az igénybevétel egyaránt lehet testi és lelki eredetű: hosszú és meredek lépcsősor megmászása, illetve munkahelyi határidők éppúgy stresszingerként érik a szervezetet. A szervezet válasza szintén lehet testi és lelki jellegű: a kifejtett izommunka, illetve az intenzívebb munkára sarkalló feszültségérzet ilyen reakciónak számít. A testi és a lelki inger, illetve reakció között nincsen egyértelmű alá-fölérendeltség, és ezek jellemzően nem egymástól elkülönülten, hanem kéz a kézben járnak.

Ha a fenti meghatározást észben tartva gondoljuk végig a mindennapjainkat, rá kell döbbennünk, hogy folyamatosan kisebb-nagyobb stresszhatásoknak vagyunk kitéve. De nem csak mi, hanem gyermekeink is, sőt! Igénybevétel, kihívás, próbatétel - éppen erről szól az iskola. De hogyan óvjuk meg kisdedünket a megannyi intenzív hatástól, amelyekkel nap mint nap találkozik? Várjunk csak - lehet, hogy nincs is rá szükség!

Ne öntsük ki a vízzel a gyereket

Természetes reakció a szülő részéről, ha meg akarja védeni gyermekét a túlságosan intenzív stresszhatástól, de fontos emlékezni rá, hogy evolúciós szempontból a stressz olyan védekező mechanizmus, amely a szervezet adaptációját, vagy másképpen a túlélését segíti elő. Akkor teszünk tehát a legjobbat gyermekünknek, ha figyelünk rá, hogy ez a mechanizmus kiegyensúlyozott és kezelhető maradjon, és ne alakuljon át romboló hatású folyamattá. Ha a gyermeket érő stresszhatás számára kezelhető, akkor kifejezetten produktív, sőt, az egészséges fejlődés számára nélkülözhetetlen ingerként tekinthetünk a hatásra.

Az iskola összességében véve pontosan ezen az elven működik: sokféle (nem csupán tanulással összefüggő), de teljesíthető kihívások elé állítja a gyerekeket. Ez azáltal vezet a gyerek képességeinek, tudásának és személyiségének fejlődéséhez, hogy a nebuló sikerrel veszi ezeket az akadályokat, illetve megtanulja kezelni az esetleges kudarcot úgy, hogy közben nagy felelősséget még nem kell vállalnia érte. Ezt a tanulási és adaptációs folyamatot természetesen nem csak az iskola képes reprodukálni: a játék, a sport, a zenetanulás, kreatív tevékenység, de valamennyi társas érintkezés is ideális terep lehet arra, hogy gyermekünket “megedzük”, és az őt érő stresszhatásokból a lehető legtöbbet profitáljon.

Arra azonban érdemes figyelnünk, hogy gyermekünk folyamatosan érezze, hogy mi mindig nyitottak vagyunk a problémáiról való beszélgetésre, és készek vagyunk segíteni neki megoldani azokat. Kisebb-nagyobb problémái ugyanis mindig lesznek, és ha úgy érzi, hogy ezekkel magára maradt, a gondok csak még nagyobbra nőhetnek. Ezek eredménytelen kezelése pedig előidézheti a negatív reakciókat, amelyekről napjainkban egyre többet lehet hallani: magas vérnyomás, alvászavar, depresszió, keringési zavarok stb. Azonban a támogató, rendszeres és kiegyensúlyozott kommunikáción nyugvó szülő-gyermek kapcsolat a legnagyobb segítség, amit a gyerek csak kaphat, mert így azt érezheti, hogy fölösleges túlféltésnek sincs kitéve, de teljesíthetetlen akadállyal sem kell szembesülnie.

Ajánlott cikkek:

X Kommunikációs Ügynökség írása