élménypedagógia pedagógusoknak szülőknek Jocó bácsi Balatoni József

Jocó bácsi, ma a megtestesült „szülők álma jó tanár”. Hírnevét annak köszönheti, hogy észrevette, attól, hogy tanár még kihasználhatja a közösségi média és általában a média hatásának erejét és elkezdhet beszélni arról, hogy az itthon megszokottól és megkövetelttől eltérően is lehet tanítani, ráadásul eredményesebben. Azokban az időkben, amikor az oktatás, a tanárok szerepe és helyzete a vitatémák egyik első helyén szerepel, mindenki éhezi a jó példát. Akit szeretnek, jó tanárnak tartanak a gyerekek és akit elismernek a szülők is. Balatoni József, történelem tanárral Kárpáti Judit beszélgetett.

 

Finnországban az egyik legmenőbb foglalkozás a tanári, itthon szinte éppen ellenkezőleg. Miért akar valaki itthon tanári pályára lépni?

„Nem tudom, más miért akar, nálam ez ösztönből jött. Nagyjából négy-ötéves koromtól foglalkoztatott ez, amikor pedig elkezdtem iskolába járni, akkor már tényleg nagyon tetszett ez a gondolat, azt éreztem, hogy kint akarok állni és tanítani akarok. Egyébként később eltántorodtam ettől, középiskolában aztán minden akartam lenni, csak tanár nem. Ennek az volt az oka, hogy a húgomat én tanítottam otthon hétvégeken és arra jutottam, hogy ő nem hülye, egyedül van, és így is kiborított. Mi lesz, ha lesz harminc, akik között van kevésbé eszes is?  Nem is akartam tanár szakra jelentkezni, de végül az akkori történelem tanárom azt mondta, azért csak jelöljem meg és végül a Pécsi Egyetem tanárképzőjére vettek fel.

Milyen élményeid voltak a tanáraiddal? Mert azt gondolná az ember, hogy az lesz erre a szakmára motivált, aki nagyon jó kezekben volt.

„Voltak nagyon jó és nagyon rossz élményeim is. Például épp az egyik történelem tanárom egy igazi, pecsétgyűrűvel ütős tanár volt. Ötödikben majdnem megbuktam, annyira utáltam ezt a tárgyat. Aztán hatodikban új tanárom lett és akkor megváltoztak a dolgok.”

Mitől volt ő más?

„Érezni lehetett a törődést, az odafigyelést, mindennel képben volt. De van olyan tanár, aki a humorával, a lehengerlő stílusával nyűgözi le a gyerekeket. Nekem mindig a személyiség volt a meghatározó, nem is annyira a szakmaiság.”

Jól tanultál?

„Kitűnő tanuló voltam az általánosban, ami belső motiváció volt, nem emlékszem szülői nyomásra. Nekem nem kellett otthon tanulnom, az órán egyszer hallottam valamit és tudtam. Egyébként inkább reál érdeklődésem volt, matematika, kémia versenyekre jártam. Aztán a középiskolai matematika már nem annyira feküdt nekem, majdnem megbuktam. Elit gimnáziumba, a pápai Piarista Gimnáziumba jártam, ahol ikonikus tanárok tanítottak. Nagyon sok jó példát láttam és tudat alatt szerintem az ő példájukat beépítettem a saját tanárságomba.”

Két éve készült egy felmérés, ami azt kutatta, hogy mik azok a tényezők, amitől a diákok jónak ítélnek meg egy tanárt. Te látod, miben áll a te sikered, miért tartanak téged jó tanárnak a diákjaid?  Egyáltalán téged izgat ez?

„Persze, hogy érdekel, hiszen ők a megbízóim, kell, hogy érdekeljen, akkor is, ha ez nem pozitív. Nagyon őszinte vagyok velük, így ők is elmondják, mit gondolnak rólam. Elmondom, ha valami zavar, ha nem értek egyet. A gyerekek átveszik a tanár stílusát, tehát, ha ilyen vagyok velük, ők is ilyenek lesznek velem. Szemrebbenés nélkül megmondják az igazat, kendőzetlenül. Azt is nagyon szeretik, hogy tudok fegyelmet tartani, ha dolgozunk, akkor dolgozunk, ha beszélgetünk, akkor beszélgetünk. Mindig tudják, mire számíthatnak. „

élménypedagógia pedagógusoknak szülőknek Jocó bácsi Balatoni József

A tetovált történelemtanár, Jocó bácsi, Fotó: Bellai László

Öt éve csinálod ezt, azért elég szép karrier, ha csak azt nézzük, milyen sokan ismernek, és hogy milyen pedagógiai vonalnak lettél emblematikus alakja. Milyen elképzelésekkel indultál? Mennyire kondicionált erre a felsőoktatás erre a szemléletre?

„Egyáltalán nem volt ilyen típusú a képzés az egyetemen, talán egy-két oktatómtól kaptam ilyen irányú útmutatást, de a kooperatív pedagógián ez sem lépett túl, ez volt az egyetlen alternatív pedagógiai módszer, amit tanultam, semmi más. Mindent magamnak kellett elsajátítani, már a pályán. Úgy jöttem ki az egyetemről, hogy nem akarok ezzel a kvázi itthoni hagyományos módszerrel dolgozni, mert utáltam, nem volt működőképes. Egy dolgot tudtam, hogy másképp akarom csinálni, nem akartam az lenni, aki kiáll és megmondja a frankót. Valami újat szerettem volna, így kerültem – egyébként teljesen véletlenül – a suliba, ahol most is tanítok és ahol az élménypedagógia az egyik fő irány. Itt találkoztam ezzel, elkezdtem képzésekre járni, aztán szép lassan megtanultam.

Szerinted mitől működik a módszered?

„A tananyagot évente hússzor elmondod, azt elvileg rutinból tolod.  De minden osztályban más módszer, játék működik, másképp kell elmagyarázni ugyanazt a dolgot, ezt nem lehet rutinból.  Van olyan nap, amikor semmi nem megy, másképp kelek, fáradtabb vagyok. Előfordult, hogy idegesen mentem be az órára, mindenért rájuk szóltam, öt perc után megszólaltak, hogy hagyjam abba a hisztit. Igazuk volt. Mert, ha belül tudom, hogy igazuk van, de önérzetből elkezdek velük kiabálni és beírok nekik egy intőt, mert tiszteletlenek, akkor szemen hazudnám őket. Képes vagyok arra, hogy megállok, elgondolkozom, elismerem, hogy igazuk van, és még ne adj isten meg is köszönöm, hogy szóltak onnantól, kezdve a tisztelet emelkedik, nem pedig csökken irányomban. Be tudsz menni egy gyárba úgy, hogy az ott gyártott autók nem sérülnek, ha nem szereted, amit csinálsz, de ha bemész egy iskolába úgy, hogy nem szereted a gyerekeket, akkor a gyerekek sérülnek. Nem fognak megbízni a tanárban, ergo tanulni sem fognak, mert félnek. Vannak olyan napok, amikor a hátam közepére nem kívánok gyereket látni. Ilyenkor érzik ezt rajtam és ők is másképp állnak hozzám, elkezdenek támogatni vagy megkérdezik, mi a baj. És már nem is vagyok olyan rosszul. Van, amikor pedig ők mondják, hogy nekik ma nehéz napjuk van. Lehet, hogy hiába készülsz, ha az, amit kitaláltál az osztályban aznap nem működik. Nem azért, mert bárki rossz, hanem, mert mások épp a körülmények, hiszen annyi minden történik egy nap egy iskolában. Ezt kell elfogadni és egy bizonyos fokú rugalmassággal kezelni, képesnek lenni, akár öt perc alatt az egész órát ennek a helyzetnek a fényében átalakítani.”

Mi változott az öt év alatt?

„Most már nem félek annyira, mint az elején. Minden egyes óra olyan, mint színésznek a fellépés, de persze a premieren jobban izgul az ember, amikor egy új osztályba kerülsz és elkezded a teljesen őrült módszeredet. A pedagógia előadó művészet, amiben sokféle szereped van. Ettől szép és ettől mindig más. Ha azt veszed észre, hogy már az ötödik poénon nem nevetnek, elkezdesz egy kicsit másként játszani.”

Miben látod azt, hogy te ilyen népszerű lettél ezzel a Jocó bácsisággal?

„Én magam is meglepődöm néha, hiszen vannak ugyanilyen fiatal és lelkes tanárok. Egész életemben kicsit irigykedve néztem azokra az emberekre, akik valami újat és pofonegyszerűt találtak ki. Ilyenkor mindig azt gondoltam, hogy ezt én is ki tudtam volna találni. Tavaly jött el az a pillanat, amikor másoktól ezt én kaptam meg. Én voltam az első tanár, aki elkezdtem blogolni, könyvet, újságcikket írni, tévékbe, rádiókba járni. Annyi negatív tapasztalata van az embereknek a tanárokkal, hogy szeretik olvasni, hogy ilyen is van. Alapvetően a szülők olvasnak, de van, hogy a gyerekek rohamoznak meg autogramért, nemrég egy lány a töri atlaszát íratta alá velem. Van olyan nyugdíjas tanár, aki követ és azt mondja, hogy ő az egész pályáját így csinálta. Egy teljesen kiégett kolléganő, abba akarta hagyni a tanítást, majd elkezdett olvasni, követni, ami egy új lökést adott neki és most már ismét kedvvel tanít. Hiába olyan a rendszer, amilyen, én becsukom az ajtót és azt csinálom a gyerekekkel, amit jónak hiszek.”

Mi lenne veled, ha itthon mindenki szabadon és támogatottan dolgozhatna, azokkal a módszerekkel, amelyekkel te is és a világ más tájain még sokan?

„Akkor nem lennék ilyen érdekes és nagyon boldog lennék, hogy ez így van. Mert én pont ezen dolgozom.”

Te is ismersz olyan pedagógust, aki szeretettel fordul a gyerekekhez? Mitől látod őt kiváló pedagógusnak? Ha neked is van egy történeted, írd le nekünk kapcsolat [kukac] hogyanmondjamelneked [pont] hu címre és őt is bemutathatjuk.

Ajánlott cikkek:

Címlapfotó: Balatoni József (Jocó bácsi), Fotó: Bellai László