szülőknek kortárs kötődés Dr. Máté Gábor Gordon Neufeld könyvajánló kötődés

A fiam, Milán nyáron kilencéves lesz. A majdnem kilencévesek szüleinek közös élménye, hogy a gyerekük egyszerre az alvósát az esti alváshoz még szorongató kicsi és egy másik szerepében pedig már szemtelen, nyegle, nagyszájú kamasz. Korán, korábban érkezik ez az állapot, mint a korábbi generációk esetében, emiatt felkészületlenül áll az ember és keresi a hirtelen elveszni látszó kapaszkodókat. Kárpáti Judit írása.

 

 

Nem arra számítottam én sem, hogy a még foghíjas fiam máris tini sztárokért rajong, és éles kritikát fogalmaz meg a viselkedésemről és létezésemről. Egy ideje már töprengek rajta, miként kezeljem ezt az újfajta otthoni „világrendet”, ami kialakulni látszott. Hiszek benne, hogy a könyvek a megfelelő időben találják meg az embert és most is így történt; a lehető legjobbkor került a kezembe egy olyan könyv, ami magyarázatul szolgál a fent leírt jelenségre és olyan új aspektusokat mutat be, amikre csak rácsodálkozni tud az olvasó.

 

Mi az a „kortárs orientáció”?

A Kanadában élő magyar pszichológus, addiktológus, dr. Máté Gábor a fejlődéstan neves szakértőjével, Dr. Gordon Neufeld-el írt közös könyve, „A család ereje – Ragaszkodj a gyermekeidhez” egy olyan sokak számára új fogalmat jár körül, mint a kortárs orientáció. Bevallom én is azok közé tartoztam, akik számára ismeretlen volt a kifejezés és nem voltam tisztában a mögöttes tartalommal sem, melynek lényege, hogy a kortársakhoz való kötődés aláássa a szülői nevelést. Ezáltal a biztonságos felnövekvés helyett bolyongás veszi kezdetét, hiszen a felnőttek iránymutatását a kortárs gyerekeké veszi át. Márpedig ilyen módon vak vezet világtalant. A biztonságát vesztett gyerek még csak észre sem veszi, mi történik vele, hiszen azt csinálja, amiben jól érzi magát, a kortársai között lehet, akik megértik ők.

 

„Te nem parancsolsz nekem”

A szerzők pontosan levezetik, milyen társadalmi jelenségek vezettek oda, hogy a családi kötődés meggyengült és egyre fiatalabb életkorban tolódik el ez a kortársakkal való kötődés felé, hogyan csúszik ki a szülők kezéből a nevelés hatalma. De azt is kifejti egyúttal, miért válnak egyszer csak engedetlenné a gyerekek. Amikor az egyik fejezet elején leír egy példát, ahogyan egy lány az anyja fejéhez vágja: „Te nem parancsolsz nekem!”, máris eszembe jut, ahogyan a fiam a minap a férjem felé fordulva ellenségesen megjegyezte: „Nem félek tőled”. Szerettük volna, ha elpakolja a nappaliban szétszórt játékait és a válasza remek példa a könyvben leírt ellenakarat kifejeződésére, arra, ahogyan a kötődés ellenünk fordul.

 

Van remény, van megoldás

Kiderül, hogyan és miért akadályozza az egészséges fejlődést a kortárskötődés, miért jelent nehézséget a tanároknak ezeket a gyerekeket tanítani, mitől lesznek erőszakosak a gyerekek a közösségükben. Ez utóbbira jó példa a szerzők által is említett Legyek ura című könyv, amiben a gyerekek magukra maradnak egy hajótörés után, amit a róluk gondoskodó felnőttek egyike sem él túl. Magukra maradva spontán módon válnak szét erőszakoskodókra és áldozatokra, míg meg nem ölnek valakit. Habár a példa kissé szélsőséges, de mégis jól mutatja, mi történik, ha a gyerekek nem számíthatnak a felnőttekre, a szülőkre, tanárokra, mint tájékozódási pontra.

Amikor bunkósbotként érnek a könyv olvasása során a felismerések jóleső, hogy mindig érkeznek a válaszok és megoldások is. Részletes útmutató nyújt a szerzőpáros ahhoz, hogyan találhat vissza a szülő a gyerekéhez, illetve milyen eszközei vannak, hogy „maga mellett tartsa”. Az egyik nagyon szemléletes példa erre, hogy a gyerekek arra irányuló kéréseit – amikor még kérik ezt – hogy valamit csináljunk velük, például focizzunk az udvaron, azon túl, hogy kielégítjük, kezdeményezni is kell magunktól is. Ez ugyanis sokkal jobban kifejezi számára az odafigyelést, a vele való törődést, mintha csupán a kéréseit teljesítenénk, az ő felszólítására.

A fegyelmezés nem a büntetést jelenti

A fegyelmezés mindig nagy dilemma és sok vita tárgya. Hogyan lehet rávenni egy gyereket arra, hogy megtegyen valamit, amire nem hajlandó? Ekkor jönnek eszközként a büntetések, a megregulázás különböző módszerei, amik máris ellenséges helyzetet teremtenek. A könyv segít tágítani a fegyelmezés fogalmát és kilép a kliséből, melyben ez megegyezik a büntetéssel. A természetes fegyelmezés hét elve az egyik legfontosabb eszköze lehet a szülőknek, ha rászánják az időt az ebben való elmélyedésben és a saját módszereik felülvizsgálatára.

Az elvek felsorolása helyett, sokkal inkább egyes jellemző eseteket példának állítva mutatja be a könyv, miként oldható meg a „fegyelmezés”, annak hagyományos fogalmait mellőzve. Ilyen például az is, amikor leírja, miért jelent totálisan rossz megoldást a sarokba állítás, a szobafogság; ilyenkor izoláljuk a gyereket, elzárjuk a szeretetünktől, ami pont a kortárs kötődéshez vezethet hosszú távon. Helyette a tanács inkább az, hogy ha olyat csinál egy gyerek, amit nem néz a szülő jó szemmel, ne távolságot alakítson ki, hanem a közelség megteremtésén dolgozzon. Magyarul venni kell egy nagy levegőt és megpróbálni – persze könnyű mondani, de mégis ez éri meg – higgadtan viselkedni, a gyerekkel a kapcsolatot keresni és mondjuk pár perc erejéig beszélgetni a dologról, amíg mindenki kicsit megnyugszik és az irányítás megnyugtatóan ismét a felnőtt kezébe kerül.

Külön erénye a könyvnek, hogy a mai kor, a digitális transzformáció korának tekintetében is kontextusba helyezi a leírtakat. Külön kitér arra, milyen változásokat jelent ez a családok életében és a szülőknek mi a teendője, hogy a digitális forradalom sötét oldalától megvédjék a gyerekeiket.

A könyv kifejezetten részletesen – néhol már-már kissé szárazon – magyarázza a jelenség, a kortárs orientáció lényegét, de érdemes átrágni magát az embernek a nehezebb részeken is, mert végül a teljes megértés a jutalom. A felfedezése annak, hogy a jelenség hol bukkan fel a saját életemben és milyen jó, hogy értem a lényeget és megkapom a választ is, hogyan tudok tenni ellene