pedagógusok témahét kamaszok Alternatív Közgazdasági Gimnázium prevenció múzeumpedagógia

Ki vagyok én 15 évesen? Mit lát egy fővárosi gimnazista a vidéki romák életéből? Mikor feküdjél le valakivel? Ezeket a korán sem hétköznapinak mondható kérdéseket feszegetik az Alternatív Közgazdasági Gimnázium témahetén. Bellai László írása

 

Az óbudai Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) pedagógiai programjában kiemelkedő jelentőségűek az egy hívószóra felfűzött témahetek. Az alapítványi középiskolába érkező hetedikesek első témahétként nyitótáborba mennek, ahol megismerkednek társaikkal és kiválasztják patrónusukat (tizenkét fős osztályuk tanár vezetőjét). Ami a következő hét évben vár rájuk a tanévenként négy témahéten: szellemi kaland, önmaguk és Magyarország felfedezése.

A programot szervező patrónusok célja, hogy a jellemzően jómódú környezetben élő tanítványaik a valóságot földrajzilag és szociálisan is tágabb körben, minél mélyebben feltérképezhessék. Kisebbségi, peremhelyzetre szorult társadalmi csoportokat látogattak meg, máskor a romák helyzetére koncentráltak, de volt a fogyatékkal élők helyzetének szentelt, pályaválasztást segítő vagy éppen az önkéntességgel, a civil szervezetek munkájával ismerkedő témahetük is. 

A függőségekkel is visszatérően foglalkoznak, de hogy ezt a témahetet mikor rendezik meg, az elsősorban az adott évfolyam összetételétől, a téma iránti fogékonyságuktól függ. A tavalyi évfolyamban tízedikben került erre sor, de a tanárok közül néhányan úgy érezték, későn volt. Ezért úgy döntöttek, az idén egy évvel korábban felhívják a figyelmet a rendszeres alkohol- vagy drogfogyasztás személyiségromboló hatására.

Szándékosan kerülték ugyanakkor, hogy a témahét a függőségre fókuszáljon, mert annak érdeklődést, vágyat keltő hatása lehet, a kipróbálásra is ösztönözhet. A világ és én – ez lett a témahét címe. Igyekeztek mindent érinteni, ami a tizenötéveseket leginkább foglalkoztatja. Így került a programba ismeretátadó beszélgetés az alkoholról, a szexualitásról, vagy az önismeret, az identitás korosztályi kérdéseit boncolgató felvetés: ki vagyok én, tizenöt évesen? A Kiscelli Múzeumban egy olyan Magyarországról elszármazott, Párizsban élő művésznő tárlatát tekintették meg, aki több portrét egymásra montírozva hozott létre műalkotást. Fotótechnikai eszközökkel a gyerekekről is készült ilyen közös kép. A kreatív, múzeumpedagógiai megközelítés a diákok számára inspiráló módon ragadta meg egyén és közösség problematikáját.

A témahét keretében látták a pécsi Escarco Hajója Társulat Függés című darabját és a Jurányi Inkubátorházba is eljuthattak: a Nyitott Kör Színházi Nevelési Társulat Magam vagyok című interaktív előadását a diákok élményei, észrevételei is alakították. A történet egy bulizó gimnáziumi társaságról szól, ahol az egyik fiú arra akarja rávenni a lányt, hogy feküdjön le vele. Hogyan reagál a lány, hogyan próbál kitérni, hogy beszéli meg a barátnőjével? Ebben az életkorban a szerelem, a szexualitás témaköre már sok gyereket foglalkoztat. Ez a korosztályi top témák egyike. A szexuálpszichológus külön tartott felvilágosító előadást fiúknak és lányoknak, előre, anonim módon feltett kérdések alapján beszélgetett velük, amit nagyon hasznosnak tartottak a gyerekek.

A drogprevencióról a Kék Pont szakértője, Dávid Ferenc tartott hatásos előadást. Scherer Pétert is meghívták, ő egy apa és a súlyosan drogfüggő fiú kapcsolatáról szóló kamaradarabbal kapcsolódott a programhoz.

Kovács Krisztiánnal közös szobaszínházi előadásukat többnyire érintett közösségekhez ellátogatva mutatják be országszerte. „A mi tanítványainknak is nagyon tetszett, de ők, ha ki is próbálják, nagy valószínűséggel nem jutnak el az addikciónak erre a fájdalmas szintjére – mondta el az egyik tanárnő. – Nálunk olyan bizalmi viszony van a patrónusok és diákjaik között, hogy tudnánk róla, ha ilyesmi előfordulna. Olyan volt, aki a családban találkozott már az alkoholizmussal és elmondása szerint a témahét hatására megértőbben tekint az érintett rokonra. Ismerek olyan gyereket, aki egy átbulizott éjszaka után detoxikálóban kötött ki, de megtanulta a leckét. Úgy gondolom, a diákjaink figyelnek egymásra, és az érintettet féltve, megtalálják a módját, hogy időben felnőtt segítséget kérjenek.

A témahét végén csoportmunkában tematikus újságot összeállítva – többnyire blogot írva – összegezték élményeiket. Zárásként pedig megnézték a Sing Street című filmet, dublini kamaszok történetét a nyolcvanas évekből, 2016 egyik legjobb moziját, ami az AKG-ban is nagy kedvenc lett: