szülőknek kütyü internet-függőség tévézési szokások

Rengeteget beszélünk arról, hogy a gyerekeknek mennyit szabadna tévézniük, mobilozniuk, tabletezniük. De az igazság az, hogy nem nagyon sikerül nekünk felnőtteknek kordában tartanunk ezt. Nézzünk szembe a tényekkel: pontosan mennyi időt is töltenek a tizennyolc év alattiak különféle képernyők bűvkörében? KZ írása

 

Sokat – vághatja rá bárki gondolkodás nélkül a választ erre a kérdésre. Még akkor is, ha sok szülő próbálja erősen kontrollálni, mit és mennyit tévézik, mobilozik, laptopozik a gyerek. Amennyiben tényszerűen szeretnénk megismerni gyerekeink szokásait, rengeteg mérés és kutatás áll rendelkezésünkre és eredményeik egybecsengenek sok szülő személyes tapasztalatával: „a gyerekek egyre fiatalabb kortól, és egyre intenzívebben használják a digitális eszközöket”.

A szülők fekete-fehér tévéjétől a gyerekek okosórájáig

A fiatal generációt bemutató Ifjúságkutatás eredményei szerint robbanásszerűen jelentek meg és terjedtek el az újabb és újabb fajta kommunikációs eszközök.

2000-ben az otthoni internet még kuriózum volt, mindössze a háztartások 9%-a rendelkezett vele, 2016-ra már 87%-a. Az okostelefon használatát 2012-ben kezdték el mérni a kutatók és már az első évben 31% tudott ilyet felmutatni – ez az arány mostanra felkúszott 85%-ra. Hasonlóan meredek növekedést mutat a számítógép elterjedtsége.  Az internethasználat 2016-ban vált el az asztali számítógépektől igazán látványosan – bizony, ekkorra az utcák már megteltek telefonjukat szüntelenül nyomkodó emberekkel.

Jelenleg a fiatalok 70%-ának van okostelefonja, 56%-uknak laptopja / számítógépe, 25%-uknak tabletje. Az utóbbi időkben került fel a listára a játékkonzol és az okosóra – már ezek térhódítása sem elhanyagolható.

Szinház helyett közösségi média

A képernyős elfoglaltságok fokozatosan váltak dominánssá a szabadidő-eltöltésben. A jelenlegi adatok szerint a televízió és a számítógép a fiatalok hétköznapi szabadidejének kb. 70%-át tölti ki, a közösségi média idejük 44%-át követeli, a „telefonozás” pedig 32%-os. Természetesen mindez átfedésekkel történik, tehát például tévézés közben néznek közösségi média oldalakat a telefonjukon.

Ezzel párhuzamosan folyamatosan csökken a kulturális terek használata:

szülőknek kütyü internet-függőség tévézési szokások

A „nappalik királya” több évtizeden át vitathatatlanul a televízió volt. Egészen 2008-ig volt ez így, ám 2012-ben már fej-fej mellett haladt a tévé és a számítógép népszerűsége – 2016-ra pedig utóbbi a nethasználat erejével mindent vitt. Ma pedig már csak 63%-uk néz tévét naponta, viszont 88%-uk internetezik. Sőt, a tizenévesek fele úgy nyilatkozik, hogy egy napot sem tudna kibírni a világháló nélkül.

Nyugtathatnánk magunkat azzal, hogy csak tanul, ismereteket szerez a gyerek, de jellemzően nem ez a helyzet. A kutatások szerint az internetet a fiatalok elsősorban szórakozásra használják, csak másodsorban információforrásként.

Mennyi időt ülnek a gyerekek képernyő előtt?

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adataiból kiderül, hogy a 4-17 éves korosztály tagjai legalább három órát tévéznek naponta – ez stabilan így alakul 1998 óta. A legtöbbet sajnos a 4-7 évesek ülnek a készüléknél: három és fél órát, de a 8-12 évesek is alig maradnak el tőlük. A magyar gyerekek átlagos tévénézési ideje több mint 1 órával meghaladja az európai 2 óra 6 perces átlagértéket.

Első pillantásra jó hírnek tűnik, hogy ahogy nőnek a gyerekek, úgy kívánkoznak el a tévé elől: a 13-17 évesek már csak két és fél órát töltenek ott. Több mint harmaduk napi szinten be sem kapcsolja már a tévét; a 13-17 évesek 40%-át egyáltalán nem érdekli a tévéműsor. A tinédzserek tévé előtt töltött ideje azonban csak amiatt csökken, mivel egy másik képernyő elé ülnek át: már rég laptopra, mobilra váltottak.

Náluk a tévével töltött idő tíz év alatt ugyan a felére csökkent, a netes idejük azonban meghatszorozódott – derül ki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat felméréseiből. A tinik körében például az online sztárok ma már népszerűbbek, mint a mainstream média ismert arcai; a gyerekek négyötöde követ vloggereket.

 A szülők, nagyszülők mintájáról sem szabad elfeledkeznünk. A teljes magyar lakosságnál ugyanez a szám napi 4 óra 45 perc, amivel épphogy lemaradtunk a dobogóról európai szinten. 

szülőknek kütyü internet-függőség tévézési szokások

Egészen nagy szám azoké az otthonoké, ahol több tévé is van: 49%. Ez azért fontos, mert annyi tudható, hogy ahol legalább két televíziókészülék található, ott a gyerekek 17 perccel hosszabban időznek velük. Akik DVD-re vagy házimozira is beruháztak, azok számítsanak rá, hogy ezzel átlagosan naponta további 22 percre szegezik készülék elé utódaikat.

Azon már meg sem lepődünk, hogy a tinédzserek 100%-ának van mobilja, amit átlagosan tízéves koruk előtt kaptak, 61%-uk rögtön netcsomaggal. Az viszont egészen elképesztő, hogy az óvodáskorúak harmadának legalább egy médiaeszköze van, de akad olyan is, akinek öt! Prof. Dr. Kósa Éva, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára egy közelmúltbeli előadásán elmondta, hogy 2011 és 2013 között 10-ről 38%-ra nőtt azon kétévesnél kisebb (!) gyerekek száma, akik használnak okoseszközt.

A legnagyobb kedvencek

És hogy mit néznek a kicsik és a tinik? Magyarországon tizenhárom gyerekcsatorna van a száz magyar nyelvű csatorna között.

A gyerekek körében legnépszerűbbek a kereskedelmi tévék műsorai, és a gyerekcsatornák. A legkisebbek kedvence a Minimax, a nyolcévesnél nagyobbaké a Disney, a tizenhárom évesek és a náluk nagyobbak pedig már felnőttek módjára tévéznek: leginkább az RTL csatornát nézik. Műfajilag pedig sorozatokat, filmeket és zenecsatornákat, esetleg reality-ket.

És vajon mit csinálnak pontosan a hálón? Nos, a játék előtt vezet az online videonézés és zenehallgatás, és persze fontos funkció a kommunikáció – közösségi média tekintetében a Facebook az egyeduralkodó. Erős a közösségi csetelés, viszont a fiatalok kevéssé kommentelnek, videocsetelnek vagy e-maileznek.

A fiatalok 77%-a rendszeresen néz a Youtube csatornákat, ugyanennyien Facebook-hívők. Az Instagram-, a Viber- és a Snapchat-jelenlét 50-70% közötti a körükben.

Szülői kontroll

A tinik többsége azt mondta, hogy szüleik soha, vagy szinte soha nem ellenőrzik, hogy mit csinálnak a gépnél és nem igazán korlátozzák azt sem, hogy mennyit ülnek előtte. „A szülők adott esetben azt gondolják, hogy ellenőrzik, a gyerek azt, hogy nem” – tette hozzá Lanszki Anita a IX. Nemzetközi Médiakonferencián.

Büntetésként azonban a szülők nagyon is használják a netmegvonást. Mindennél beszédesebb talán az a kutatási eredmény, miszerint a tizenévesek 51%-a a legsúlyosabb büntetésnek éppen ezt tartja: ha megvonják tőlük a mobilozást vagy számítógépezést. Őket még az sem rázza meg annyira, ha nem nézhetnek tévét, vagy nem találkozhatnak a barátaikkal.

A gyerekek nagy része bevallja, hogy bizony előfordult már vele, hogy a képernyős tevékenységek miatt elhanyagolta iskolai teendőit. A vizsgálatban rákérdeztek, hogy ez milyen gyakran fordul elő. Nos, 7%-nál naponta többször, 10%-nál naponta, 21%-uknál hetente és a gyerekek harmadánál havonta. Persze erről érdemes volna a szülőket is megkérdezni…

Ajánlott linkek:  

Írásunkban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Társadalomkutató Kft., a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és egyetemi kutatások eredményeire támaszkodtunk.

Címlapfotó: istock / gradyreese

Gif fotó forrás: istock / Tempura