hogyan mondjam el szülő-gyerek kommunikáció

 

Lássuk, mi a helyes válasz! Hogyan folytassa Virág a megkezdett kommunikációt? Melyik válasz merre viszi a beszélgetést? Milyen kommunikációs csapdák rejtőznek egy ilyen egyszerű beszélgetésben?

VISSZA A KÉRDÉSRE! 

a) – Miért kell mindent harapófogóval kihúzni belőled? Bezzeg Marcival órákig képes vagy lógni a telefonon.

2. csapda: A vádaskodás, illetve a gyerek személyét ért bírálat nem kedvez a bizalmi légkör kialakításának.

– De ő nem is száll így rám.

– Szerinted én rád szállok, amikor arról érdeklődöm, hogyan telt a napod?

Milán megrántja a vállát, és tovább rugdossa a gesztenyét a földön.

– Befejeznéd ezt, és figyelnél rám egy kicsit?

A gyerek tevékenységének korlátozása igencsak ráerősít a vallatás-hangulatra. Milánnak azt sugallják az anyja szavai, hogy pontosan úgy kéne beszélgetnie, ahogy azt Virág elképzeli.

Milán nagyot sóhajt, és abbahagyja a gesztenyefocit.

– Ja – morogja az orra alatt.

– Hú, nagyon izgalmas veled beszélgetni! Egyre gazdagabb a szókincsed.

A szülő szavai ismét minősítenek, ám úgy, hogy egyúttal ironizálnak is a gyereken. Ez minden bizonnyal fáj Milánnak.

– Hagyjál már békén!

– Szuper. Két perce sem vagyunk együtt, már szemtelenkedsz!

Virág a jelek szerint következetesen elhárítja annak a lehetőségét, hogy ő is részese lehet a kialakult vitának.

– Akkor hozzád se szólok.

– Nem fog feltűnni. Mindig ez van.

A „mindig” vagy „soha” kezdetű általánosítások azt az érzetet keltik, hogy nincs kilépés a rossz kommunikációs sémából. A dolgok sosem változnak, mi már mindig rosszban leszünk.

b) – Bővebben: nagyon jó?

Kis humorral általában oldani lehet a befagyott helyzetet. Fontos viszont, hogy ilyen esetekben ne a gyerek legyen az élcelődés céltáblája. A fenti példában Virág a saját kérdezéstechnikájának elégtelenségére mutat rá.

Milán elmosolyodik.

– Szuperjó.

– És elmeséled, hogy mi volt benne szuperjó?

– Szünetben találtunk egy kiscicát az udvaron.

– De remélem, nem fogtad meg! Lehet, hogy beteg volt!

Ezen a ponton a szülő elveszíti az érdeklődését a gyerek története iránt, sokkal inkább a benne feltámadó aggodalmak kezdik foglalkoztatni.

– Miért lett volna beteg?

– Honnan tudjam? Istenem, fogadjunk, hogy nem mostál kezet utána!

A szülő azt az érzetet kelti, hogy csak a legrosszabbat képes feltételezni a gyerekről.

– Jaj, anya, persze hogy mostam!

– Ismerlek! Remélem, emlékszel, amikor legutóbb összeszedted azt a ronda vírust. Ugye, nem akarsz valami hasonlót most is?

Az „Ismerlek!” felkiáltás itt azt sugallja, hogy a szülő eleve kizártnak tartja, hogy a gyerek másként is viselkedhet, mint hibásan.

Képtelen feltételezni róla, hogy változik, fejlődik. A legutóbbi betegségre való utalás egy olyan korábbi esetet hánytorgat fel, amiben a gyereknek hibásnak kell éreznie magát, holott korántsem biztos, hogy az.

– Nyilván nem.

– Holnap szólni fogok a napközis tanító néninek, hogy ne engedjen titeket a macska közelébe.

Itt a szülő igencsak visszaél a gyerek bizalmával. Nem valószínű, hogy ebben a légkörben Milán bármit is hajlandó lesz elmesélni.

c) – Látom, tele vagy energiával. Lesétáljuk inkább azt a két megállót hazáig?

Gyerekek esetében segítheti a kommunikációt, ha engedjük, hogy mozgás közben beszéljen.

– Jó!

Milán a földön vezetett gesztenyét az anyja lába elé passzolja.

– Visszarúgod, anya?

Virág belerúg, de nem sikerül valami jól a passz.

Virág itt elfogadja a gyerek által felajánlott közös tevékenységet. Ez bizalmi légkört eredményez, amelyben a kommunikáció is könnyebb.

– Hát, én nem vagyok olyan ügyes a fociban, mint te.

A bizalmi légkört szintén építi, ha a gyerek pozitív megerősítést kap abban, amit csinál.

– Szerintem jól csinálod. Csak még gyakorolnod kell.

– Hát, igen. Rajtad nagyon látszik is a gyakorlás. Fociztatok ma az udvaron?

– Igen, Mátéval. De aztán abbahagytuk, mert találtak a lányok egy kiscicát az udvaron. Csináltak neki egy dobozból ágyat, de nem akart benne maradni, folyton kiugrált belőle.

–  Találtatok egy kiscicát? Vajon honnan került oda?

A gyerek szavaira való visszakérdezés, az általa elmondottak rövid összegzése mutatja, hogy figyelünk a mondandójára.

– A gondnok bácsi szerint elkóborolt valamelyik házból.

– Mesélsz róla?

Milán olyan messzire rúgja a gesztenyét, hogy utána kell futnia. Virág türelmesen megvárja, míg visszatér.

Fontos, hogy ne akarjunk azonnal mindent megtudni, hagyjunk időt a gyereknek, hogy a maga tempójában meséljen.

– Nagyon pici – folytatja tovább Milán, miután visszatér. – És fekete. Nekem is kéne otthonra egy cica.

– Igen, tudom, hogy nagyon szeretnéd.

– És akkor kapok?

– Ez egy kicsit nehéz ügy.

– De miért?

– Őszintén? Nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék.

Az én-közlések kiemelt fontosságúak, különösen az efféle érzékeny témák esetében. Virág lehetett volna kategorikusan elutasító a háziállattal kapcsolatban. Indokolhatta volna azzal, hogy a gyerek nem fog felelősen viselkedni a kiscicával, stb. Ezen érvek helyett azonban hasznosabb, ha a szülő a saját érzéseit tárja fel el az ügy kapcsán, így hitelesebb maradhat.

– Jó. Amíg biztos leszel, majd játszom az iskolamacskával.

kvíz: Nézhetek még egy mesét?

kvíz: Bomba robbant Tamaráék szobájában

Szerző: Jeli Viki

Címlapfotó: istock / Geber86