minőségi idő szülőknek házimunka közös főzés

Hogyan tölthetsz minőségi időt a gyermekeddel a mindennapi munka mellett? Szívesen “másra hagynád a dagadt ruhát”, de akkor ki fog mosni? Lehetséges-e ezeket kombinálni, hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon? Vagy jobban jártok, ha mindkettőt elkészítitek vasárnapi ebédre. Horvát Sára írása.

 

Mi egy főzős család vagyunk. Az egyik nagyanyám szuper jól főzött, olyan igazi polgári ételei voltak, a másik nagyanyám Pécs környékéről hozta a tudományát. Anyám a francia konyhával ismerkedett meg közelebbről ott töltött egyetemista évei alatt, én pedig…én a kezeimmel akartam valamit kezdeni.

A szakmák között keresgélve a sebésztől kezdve a kozmetikuson át a fazekasig sok dolog megfordult a fejemben, végül sok kitérőn keresztül, megérkeztem én is a konyha világába, előbb csak lelkes amatőrként, később egy félig-meddig elvégzett külföldi iskolával a zsebemben már félprofiként.

A főzés témában létrehozott üzlet épp csak beindult, mikor jött egy baba, őt három év múlva követte a második. Egyik sem távolított el túl sok időre a főzéstől, sőt, az első gyerek nagyjából a konyhában nevelkedett. Egész pici korától a pulton heverészett a pihenőszékében, később a konyhaszekrényeket nyitogatta, onnan pakolta ki és be a műanyag dobozokat, fémedényeket, kalapált a habverővel a lábosfedőkön, és ismerkedett a kedvenc szilikon spatulámmal.

Nagyjából kétéves korától vontuk be úgy igazán a konyhai teendőkbe narancsfacsarással, a zsemlemorzsa tányérba öntésével, bár onnantól, hogy járni tudott, már egy éves totyogóként, együtt pakoltuk a mosogatógépet, együtt söpörtünk, és törölgettünk, és most hadd ne tegyek mindenhova idézőjelet, ő ugyanis persze mindent a maga ritmusában, az aktuális kor képességeinek megfelelően végzett. Ez nem csak neki, hanem nekem is egy tanulási folyamat, sőt türelemjáték volt – és persze minden kicsit lassabban ment, mint egyedül.

A feladatmegosztás a családunkban a következő: a férjem imád a gyerekekkel játszani, sétálni, játszóterezni, festeni, gyurmázni, kirakózni. Én játszom velük, ha otthon vannak, de élvezni igazán a közösen végzett feladatokat élvezem. Akkor látom igazán, ahogy fejődnek, tanulnak, és a legnagyobb öröm, ha már profin megy minden. Ezért is volt egyértelmű, hogy én az energiáikat a konyhában kötöm le. Már a most kétéves kisebb is remekül keveri a száraz alapanyagokat egy sütihez, és az előző jó pár évben azt is volt módom megszokni, hogy a tál mellé is megy egy adag. Az öt éves gyakorlatilag egyedül állít össze egy rakott krumplit, úgy, hogy ő vágja fel a főtt krumplit is (persze nagyon közeli felügyelet alatt), a kolbászt hagyja csak rám, ami kemény, és nehezebben vágható. Arról nem beszélve, hogy pont ez az ötéves egy figyelemzavaros, hiperaktív kisfiú, akinek igazán nagy erőfeszítést igényel az a koncentráció, amivel a hozzávalókat kell lerakosgatni egy rétegben, és ennek ellenére nagyon jól megy neki, mert élvezi, hogy a nyers, jellegtelen alapanyagokból összeáll valami, amit ráadásul imád megenni.

És azt hiszem, ez a kulcs: a főzés során valami átváltozik valami mássá, ami izgalmasabb, jobb, ízesebb, szebb, látványosabb. Egy gyereknek ez maga a csoda, hát még az, ha a kezével alkot valamit, mert itt akár “festeni” is lehet, ha éppen ecsettel kell megkenni a sütemény tetejét, vagy gyurmázni amikor kekszet gyártunk. És ez csak az egyik szempont.

A főzés rendre tanít és fegyelemre, hiszen a receptben követni kell egy meghatározott menetet, és a konkrét főzés mellett a rendrakás is a konyhai munka állandó szerves része, hogy akár a következő lépésre legyen hely, akár a már elkészült étel elfogyasztására. Ez egyúttal türelemre is nevel – nem csak engem, az anyukát, az “oktatót”, hiszen a gyerekek rendetlenek, kiszórnak, kiöntenek, felborítanak mindent –, ami hozza magával azt a körültekintő, szemlélődő, megfigyelő magatartást is, ami egy kis emberke személyiségfejlődésének óriási mankó, hiszen így is tanulnak, tapasztalnak. A tudás pedig nagy fegyver, amivel az ismeretlentől, bizonytalantól sem ijed meg talán a későbbiekben sem. És hát persze ott a szinte instant megerősítés, a pozitív visszajelzés, a dicséret, hogy igen, sikerült, jót csináltam, mert finom, ízlik, nem csak nekem, hanem a Maminak is.

A kis ember alkotott, megtapasztalt, kísérletezett és nyert, van-e ennél jobb megerősítés?