hogyan mondjam el szülő-gyerek kommunikáció szófogadás

A szüleim elég szigorúak voltak, és én – pár csibészségtől eltekintve – viszonylag szófogadó, tisztelettudó gyerek voltam. Ehhez képest mi a párommal sokkal megengedőbbek vagyunk, ő dönthet el dolgokat, részletesen megmagyarázunk neki dolgokat stb. Miközben beszélek hozzá, többször nem figyel oda, elkezd valami tök másról beszélni, a nagyszüleivel meg úgy beszél néha, mint a kutyájával. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy a jó utat választottuk, de mi az alternatíva? Nem tudom, hogyan csináljam akkor… Olvasónk levelére Skita Erika, az Értsünk szót szakértője válaszolt.

 

Nagyon sok szülő szeretne szófogadó gyereket nevelni. Hiszen miből áll a szófogadás? A szülő elmondja, hogy mit szeretne, a gyerek pedig végrehajtja az utasítást. Ezzel szemben az életben ez nem ilyen egyszerű, a gyereknek ugyanis vannak saját érdekei, érzései, amiket szeretnének érvényesíteni. És ilyenkor jön az érdekellentét: a szülő is szeretne valamit, és a gyerek is. Ha ezt mindig tekintélyből oldjuk meg, azaz szófogadóvá neveljük a gyereket, akkor megfosztjuk attól az önállóságtól, ami egyébként nagyon sok helyzetben segítségére lehetne. Mit lehet tenni ilyenkor?

Az első és legfontosabb, hogy kerüljük a túl gyakori nem használatot. Próbáljuk meg azt megfogalmazni, hogy mi az, amit szeretnénk, mi az, amit elvárunk, ahelyett, hogy azt mondanánk el, hogy mi az, amit tiltunk! Például ahelyett, hogy azt mondanánk neki, hogy ne menj le az útra, mondjuk azt neki, amikor kismotorozik vagy biciklizik, hogy „maradj a járdán”. Ahelyett, hogy azt mondanánk: „ne menj nagyon gyorsan előre, vagy ne siess nagyon”, azt mondjuk neki, hogy „maradj a közelemben, vagy maradj mellettem”. Hiszen a gyerek számára a folyamatos „nem” valamiféle dacot, frusztrációt jelent, amivel mindig szembe lehet szegülni. Ha ezt szeretnénk elkerülni, akkor érdemes úgy megfogalmazni a kéréseinket és elvárásainkat, hogy azok egyértelműek és követhetőek legyenek, anélkül, hogy nemeket használnánk.

Aztán még egy nagyon jó lehetőség, ha választási lehetőséget adunk. Ahelyett, hogy egyértelműen meghatároznánk, hogy ezt így és így lehet, és legtöbbször úgy érezné a gyerek, hogy neki semmibe nincs beleszólása, elmondjuk neki, hogy milyen lehetőségek közül választhat. És ezek a választási lehetőségek nem kell, hogy feltétlenül a gyerekünk érdekeit szolgálják. Olyan választási lehetőségeket kell biztosítani, amelyek nekünk is beleférnek, és a gyerek számára is – képességeinek és korának megfelelő – segítséget adnak. Például, ha haza akarunk menni egy játszótérről, és azt mondjuk neki, hogy „még van öt percünk, mi az, amit szeretnél csinálni? Hintázni szeretnél még vagy csúszdázni?” Adtunk két választási lehetőséget, és elmondtuk, hogy öt perc múlva elhagyjuk a játszóteret. Ezekkel meg tudjuk határozni azokat a kereteket, amelyen belül szeretnénk, hogy a gyerekünk mozogna. Nem adunk neki teljesen szabad kezet, viszont nem fosztjuk meg az önállóságától sem, ami később még nagyon jól jöhet neki.

Ajánlott cikkek:

Címlapkép: istock / evgenyatamanenko