Nézhetek még egy mesét?

hogyan mondjam el tévézés határok

Lili rengeteg cikket elolvasott már azzal kapcsolatban, hogy mennyire rosszat tesz a gyereknek, ha sokat néz tévét. Ezeket a megállapításokat mindig mély egyetértéssel nyugtázta. Maga is úgy gondolta, hogy rengeteg kárt okozhat a nem megfelelő tartalom megtekintése, egyetértett azzal, hogy a gyereknek belső képekkel kell dolgoznia a készen kapottak helyett és hitt abban is, hogy létezik elektroszmog. Az elmélettel tehát nagyon is tisztában volt. A gyakorlat azonban mindig sokkal nehezebbnek bizonyult.

0 Tovább

Jocó bácsi, aki kiégett pedagógusoknak is új lökést adott

élménypedagógia pedagógusoknak szülőknek Jocó bácsi Balatoni József

Jocó bácsi, ma a megtestesült "szülők álma jó tanár". Hírnevét annak köszönheti, hogy észrevette, attól, hogy tanár még kihasználhatja a közösségi média és általában a média hatásának erejét és elkezdhet beszélni arról, hogy az itthon megszokottól és megkövetelttől eltérően is lehet tanítani, ráadásul eredményesebben. Azokban az időkben, amikor az oktatás, a tanárok szerepe és helyzete a vitatémák egyik első helyén szerepel, mindenki éhezi a jó példát. Akit szeretnek, jó tanárnak tartanak a gyerekek és akit elismernek a szülők is. Balatoni József, történelem tanárral Kárpáti Judit beszélgetett.

0 Tovább

Démoni játszmák a családban

családi játszmák Eric Berne

Az őszinteség hiánya számos ártatlannak induló helyzetből veszélyes konfliktusokat tud generálni, amelyekben csak vesztes forgatókönyvek léteznek. Te magadra ismersz valamelyikben?

0 Tovább

Társasjáték, a legújabb legális tudatmódosító

társasjáték alternatívák gyerekeknek játszóház projekt

Játszóház projekt - minden játékot játékmesterek magyaráznak, Fotó: Bellai László

Korábban sosem hallottam erről a kezdeményezésről, és amikor kicsit utánanézek az interneten, miről is van szó, nagyon csodálkozom, hogy eddig elkerült a híre. A Játszóház projekt ugyanis annyira, de annyira szupernek tűnik már úgy is, hogy csak olvasok róla, hogy alig várom, hogy élőben is képet kapjak azokról a fiatalokról, akik kitalálták és azokról is, akik részt vesznek benne hétről hétre, már négy éve. Kárpáti Judit írása

0 Tovább

Csúnya szavakat hozott haza a gyerek

csúnya beszéd Skita Erika Értsünk szót hogyan mondjam el szülőknek

Csúnya szavakat hozott haza az óvodából a gyerek. Hasztalan próbálkozok azzal, hogy megregulázzam. Ezzel a problémával keresett meg minket egy olvasónk. Skita Erika válaszol...

0 Tovább

Hogyan mondjam el neked

blogavatar

Meg szeretnénk teremteni a függőségről való beszéd nyelvét és kultúráját, szülő-gyerek, tanár-diák, felnőtt-fiatal viszonylatban. Ha egy generációnyi szülő ezt elsajátítja, akkor a következő ezt már sajátjaként tudja továbbadni.

Feedek