nevelés pozitív szülőség dícséret motiváció szülői kommunikáció önérvényesítés vita szülő gyermek között határok betartása minőségi idő szülőknek

A nevelés nem a büntetés szinonimája, hanem arról szól, hogyan tudjuk segíteni gyermekünket, hogy kiegyensúlyozott, egészséges, boldog felnőtté váljon - állítja a pozitív szülőség “tudománya”. Nem egyenlő, mégis sokszor veszik egy kalap alá a  liberális neveléssel, pedig ha a gyerek irányít, az túl nagy teher a fiatalnak és a szülőnek egyaránt. A pozitív szülőség lényege inkább az, hogy pozitív alternatívát mutatva tartsuk a gyereket a helyes úton. Törőcsik Judit írása.

 

A pozitív szülőség hívei úgy vélik, a büntetéssel csak azt érjük el, hogy a gyerek megszégyenítve és rosszul érezze magát, pedig ahogy mi, felnőttek, úgy ők is átgondoltabb, helyesebb döntéseket hoznak jobb hangulatban.

Bár a pozitív szülőséget inkább felfogásnak, mintsem módszernek vagy szabálykészletnek írják le, vannak iránymutatások, alternatívák a büntetés helyett, amelyek segítségével felelős, önálló döntésekre képes kamaszokat indíthatunk majd útnak. Ezért hivatkozik az Oregoni Egyetem Gyermek és Családközpontja is ezekre a pozitív szülői készségekre, mint amelyek fontosak többek között a fiatalkori kábítószer-használat megelőzésében.

Lássuk, hogyan válhatunk pozitív szülővé!

  1. Kommunikáljunk higgadtan és világosan!

A nehéz helyzetekben is, sőt, azokban van rá leginkább szükség. Sokat segít, ha tudatosan készülünk a beszélgetésre: kerítsünk rá megfelelő alkalmat, amikor a figyelmünket 100%-osan a gyerekre tudjuk összpontosítani. Tudjuk, mit akarunk majd mondani, szedjük össze  gondolatainkat, és fogalmazzunk érthetően. Ne hagyjuk, hogy az érzelmeink vezényeljenek, maradjunk végig higgadtak.

Legyenek fejben a kérdéseink is, de ne olyanok, amikkel vádolunk és kérdezünk is egyben, és olyanok se, amikben már benne vannak  a válaszok. Legyünk tekintettel gyermekünk érzéseire, véleményére. Mutassuk ki ezt felé azzal, hogy  szakaszonként összefoglaljuk, amit mond; ezzel kiküszöbölhetjük a félreértéseket is. Ha kezdetektől így beszéljük át a dolgainkat, tudni fogja, hogy bármivel fordulhat hozzánk, higgadtak maradunk; és közben ő maga is elsajátítja a világos kommunikáció készségét, ami kamaszkorban - amikor épp eléggé zavaros lesz majd a feje - nagy segítségére lesz.

Ha az iskolából figyelmeztetéssel az ellenőrzőjében érkezett haza gyermekünk, kérdezzünk tehát higgadtan a szidás helyett. Ha idegesek vagyunk, kérjünk időt, egészen nyugodtan mondjuk meg, hogy „anya most kicsit ideges, mindenkinek jobb lesz, ha kicsit később beszéljük ezt meg.” Kerítsünk alkalmat, amikor nyugodtan tud beszélni a történtekről, az okokról és az érzéseiről. Sokkal fontosabb dolgokat tudhatunk meg, mint a rövid beírás, miszerint fegyelmezetlen. Ne tudjuk tehát le egy újságolvasás közben odadobott „egy hétig szobafogsággal”.

2. Inkább a jót erősítsük, mint a rosszat hánytorgassuk

A bátorítással nemcsak a szülő-gyerek kapcsolatot erősítjük, hanem - ami ugyanennyire fontos -, az önbizalmát is. Ez később segíti őt az új kapcsolatok felmérésében, kialakításában és az önálló döntéshozatalban. Használjuk sokat a “Meg tudod csinálni!” a “Fontos vagy” és a “Jó ötleteid vannak” kifejezéseket. Ha nehéz helyzetben találja magát, emlékeztessük elért sikereire és olyan korábbi esetekre, amiket ügyesen oldott meg. Ha rossz jegyet hozott haza - és már átbeszéltük ennek az okát – a többi rossz jegy sorolása helyett inkább a jó osztályozásokhoz vezető utat elevenítsük fel, hogy a múltkor is milyen szépen fel tudott készülni, és milyen szorgalmasan tanult hozzá.

Dicsérjük sokszor, de mindig úgy, hogy pontosan tudja, miért is kapja a dicséretet, ne csak üres szavak legyenek. Ügyeljünk persze arra is, hogy ha minden apróságért megdicsérjük, ahhoz gyorsan hozzá lehet szokni és egy idő után már hatásukat vesztik a kedves megjegyzések. Ha megfelelő önbizalommal ruházzuk fel, később kisebb lesz rajta a nyomás, hogy másoknak bizonyítson olyannal, amit amúgy önmaga nem tenne meg.

3. A vita nem harc, hanem lehetőség

Mindig lesznek különböző álláspontok. Kulcskérdés, hogyan tekintünk ezekre a helyzetekre: lehetőségként, amit jelleme építésére használunk, vagy csak az azonnali győzelem, igazunk érvényesítése a cél. Segít megőrizni hidegvérünket,  ha szem előtt tartjuk, hogy nem egy háborúban vagyunk, hanem gyermekünk éppen az önérvényesítést gyakorolja. Ezekből tanulhatja meg, hogy semleges hozzáállással és a másik fél álláspontjának megértésével haladunk csak előre benne. Hogy minden problémára több megoldás is létezik, a feladat “csupán” annyi, hogy megtaláljuk közülük a leghelyesebbet: szedjünk össze közösen legalább hármat, és találjuk meg azt, amit mindketten el tudunk fogadni. Ha nem megy, kombináljuk őket addig, amíg nem sikerül, vagy osszuk a  problémákat apróbb egységekre, úgy mindig könnyebb megbirkózni velük. Ha a reggel mindig veszekedéssel indul, mi pedig egyre feszültebbek vagyunk a késői indulás miatt, egyik délután üljünk le és ötleteljünk közösen a helyzetről és a megoldási lehetőségekről: korábban keljünk, vagy előző este készítsünk össze, amit csak lehet; osszuk be a fürdőszoba használatot, vagy kiderülhet az is, ébredés után csupán egy kis egyedüllétre vágyik gyermekünk, sürgetésünk pedig csak feszültté és dacossá teszi. 

4. Húzzuk meg a határokat! 

A határok segítenek abban, hogy azon belül gyermekünk gyakorolhassa az önuralmat és a felelősségvállalást. Megmutatja azt is, hogy ahhoz, hogy valamit sikerrel véghez vigyenek, bizonyos szabályokat muszáj lesz betartaniuk. Hogy hol vannak a vonalak, az legyen egyértelmű mindenkinek, ahogy az is, mi történik azokon túl. Ha átlépi, nincs szükség vitára, szemrehányásra, fenyegetőzésre, csak a szankciók mielőbbi és következetes betartására. Ne büntetések legyenek, hanem előre - és lehetőség szerint közösen - rögzített következmények. Olyanokban állapodjunk meg, amiket aztán tényleg képesek leszünk betartatni.  Beszéljük meg együtt például, mikor és mennyit számítógépezhet: állapodjunk meg heti fix percben, amit folyamatosan mérünk. Készüljünk „alszabályokkal” is, például az el nem használt percek átvihetőek-e a következő hétre, mi a helyzet az óraátállítással, vagy ha visszafele játszik rajta, akkor visszapörgethető-e a stopper, stb. A határokat feszegetni fogja, hiszen az ő dolga az, a miénk pedig csak annyi, hogy maradjunk higgadtak. És következetesek.

5. Töltsünk a gyermekünkkel sok időt, de a többit is felügyeljük

Fontosak a kortárs kapcsolatok  - és idővel egyre fontosabbak lesznek-, de ha túlsúlyba kerülnek, az nagy nyomást jelenthet a gyerek személyiségére is. Ha bizonytalanabb magában, a beilleszkedés súlyosabb teher is lehet számára. Tervezzünk számára is vonzó  közös programokat és beszélgessünk közben sokat. Ismerjük meg a barátait, illetve őt, hogyan viselkedik a barátai között. Ha semmi kedvünk sincs zsúrokat rendezni, gondoljunk arra, milyen lesz megismerni gyermekünket barátai körében a házigazda szerepében.

A külön töltött időnek már a kezdetektől legyenek szabályai: mindig  tudjuk, hogy mikor, hol és kivel van éppen.

“A pozitív nevelés  arról szól, hogy a szülő igyekszik a gyermek érzelmi szükségleteit kielégíteni - emeli ki a pozitív nevelés lényegét Turcsán Ágnes pszichológus. Állandóssággal, kiszámíthatóssággal biztosítja a biztonságos kötődést, megtanítja a gyermeket a szükségleteinek és érzelmeinek kifejezésére, adekvát visszajelzést ad a fiatal viselkedésére, illetve segíti a keretek és az önkontroll elsajátítását. Erre azonban csak akkor képes, ha vannak világos, egyértelmű keretek.”


Ha már mi is unjuk az állandóan ismétlődő harcokat és látjuk, hogy azok nem vezetnek sehova, változtassunk a hozzáállásunkon. A szakértő szerint a szülőnek is könnyebb és a gyerekek is nagyon örülnek, amikor a büntetés és azzal való fenyegetés helyett elkezdik őket dicsérettel, jutalommal motiválni.