szülőknek szeretetnyelvek 5 szeretetnyelv minőségi időFotó: istock/kali9

Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a témával, hogy hogyan tudjuk gyermekünknek a szeretetünket az 5 szeretetnyelv segítségével kifejezni. Ezek egyike volt a minőségi idő. Kárpáti Judit írásával felhívja a figyelmet, hogy a minőségi idő valóban minőségi idő legyen!

 

Élénken él az emlékeimben egy interjú, amit egy afféle sikeres nők rovatban, egy vezető pozícióban dolgozó nővel készítettek. A nőt persze szokás szerint arról is kérdezték, hogyan oldja meg, hogy otthon és a munkahelyén is helyt tudjon állni. Kiderült, hogy minden szervezés kérdése - és itt következett az a rész, ami aztán szöget ütött a fejembe és nem is felejtettem el a mai napig - majd elmondta, hogy ő a minőségi idő híve és a gyerekeknek az számít, hogy amikor velük vagyunk, akkor tényleg rájuk figyeljük. Azt a példát hozta, hogy mivel ő viszi a különórákra a gyerekeit, ezért az autóban ez az odafigyelés teljesen meg tud valósulni, hiszen nincs más dolguk, mint beszélgetni útközben.

Időkonzerv

Hogy mégis miért maradt ez meg bennem annyira ez a részlet, ez a beszélgetés? Azért, mert most annyira különbözött ez a gondolkodás az enyémtől. Azon töprengtem, micsoda „szerencse”, hogy valaki egyszer kitalálta ezt a jó kis szópárosítást, a minőségi időt. Hogy mennyire jó ideológia ez például ahhoz, hogy a gyerekeknek háttal, egy autóban két különóra közt eltelő időt minőséginek nevezzünk. Egyáltalán miért lenne szükség arra, hogy a gyerekekkel töltött idő, jelzőt kapjon és miért kéne valahogy felmentést szerezni, ha a gyerekeinkkel éppen aznap csak egy órát tudtunk eltölteni. Hogy ha már úgyis olyan kevés idő van, akkor legalább elmondható legyen, hogy a kevés időmben egészen felsőfokú volt az időtöltés, egy igazi esszencia, amiből aztán az a gyerek egész héten át képes táplálkozni?

Hintázás négytől ötig

Elkerülendő a félreértéseket, egyáltalán nem ítélkezem azok felett a nők felett, akik vezető vagy bármilyen beosztásban dolgozva, nagyon be vannak osztva és kevesebb idejük jut arra, hogy a gyerekeikkel legyenek. Egyáltalán nem hiszem, hogy ez a vezető és karrierista nők „kiváltsága” lenne, éppen annyira küzdhet ezzel egy ápolónő vagy egy magamfajta szabadúszó újságíró. Általános probléma, amit szinte mindenki igyekszik valahogy megoldani. Ami számomra álságos, ha ahelyett, hogy elfogadva, hogy ma másképp kell az időt szervezni, mint húsz vagy negyven évvel ezelőtt, inkább a kialakult helyzetet legitimáljuk azzal, hogy a kevés időt, minőséginek nevezzük ki. Az én álláspontom szerint, egy gyereknek nem arra van szüksége, hogy nekibuzdulva négy és öt között meghintáztassuk, mert amúgy is annyira szeret hintázni, majd kipipálva a minőségi időt, mehessünk is a dolgunkra. Úgy gondolom, sokkal inkább lehet elégedett az a gyerek, akinek mondjuk öttől nyolcig valamelyik szülője vagy akár a nagymamája a lakásban tesz-vesz, főz, pakol, jön, megy, de ha kérdés érkezik, válaszol, ha összeszorult két Lego darab segít szétszedni és aztán még az is lehet, hogy spontán felmerül, hogy elmehetnének hintázni.

A szabad idő ára

Tudom, milyen nehéz egyáltalán azt is megoldani, hogy valaki ma odaérjen az óvodába a zárás előtt. Tizenkét évig dolgoztam nagy cégeknél, olyan munkakörben, ahol egyáltalán nem ért véget a munka négy vagy öt órakor. Nem véletlen, hogy mire terhes lettem, már tudtam, hogy nekem valóbb lesz a szabadúszó lét, még akkor is, ha kiszámíthatatlanabb a bevétel, de magam osztom be az időmet.. Azt senki nem gondolhatja, hogy nekem persze könnyű volt így, hiszen biztos vagyok benne, hogy sokan nem cseréltek volna velem, akkor, amikor nekik automatikusan folyósították a fizetést, én pedig pont annyit kerestem mindig, amennyi munkát elvégeztem és amennyit szerezni tudtam. Részemről egy döntés volt, hogy a fiam gyerekkorában intenzíven jelen szeretnék lenni, miközben a munkámat, amit imádok, hozzá igazítom. Nem akartam másoknál jobban csinálni, csak a saját mércém szerint akartam, akarom jól csinálni.

Házasság napi egy órában

Egyérdekes példa jut eszembe, ami talán jól érzékelteti, mire gondolok, és miért hiszem azt, hogy én a magam részéről minél több időt szeretnék adni a gyerekemnek.

Elképzelem azt, ahogyan egy fiatal házaspár elkezdi együtt élni az életét. A nő és a férfi nagyon szeretik egymást, egymás mindenei, de a munka, az nem várhat. Persze nem hanyagolhatók a régi barátok, a háztartás, a tágabb család tagjai, az internet, a tévé sorozatok sem. Így a nő és a férfi, legtöbbször csupán annyi időt tölt együtt, míg reggel a közös autóban a nő eldobja a férfit a munkahelyére. Persze beszélgetnek, de azért mindenki álmos is kicsit, nem annyira a szabad időtöltés terepe ez. Este elég későn érnek haza, elkészül a vacsora, még nézik kicsit a tévét, aztán lefekszenek aludni. Pont annyi időt töltenek együtt, amennyit egy átlagos kisiskolással eltöltenek a szülei egy hétköznapon. Egy óra rohanós reggel, egy fél óra az autóban, este lecke, vacsora, alvás. Hogy mi történik a fiatal párral, ha évek során éli így az életét, mondjuk abban a hitben, hogy minőségi időnek számít az autós beszélgetés reggel? Egy idő után kiürül a kapcsolat és elválnak. De mi történik, ha ugyanezt csináljuk egy gyerekkel? Na, elválni azt biztosan nem tud. De arra megvan minden esélye, hogy idő előtt váljon le észrevétlen a szüleiről és ne az ő biztonságukat keresse, hanem valami mást, amiben ezt csak remélni tudja…

Mi is az a minőségi idő? A minőségi idő eredetileg az öt szeretetnyelv közül az egyik és nem mindenkinek ez az elsődleges szeretetnyelve. Hogy kinek mi, arra van itt találsz tesztet! Vannak, akik pejoratívnak érzik ezt a kifejezést. Gary Chapman koncepciója szerint nem a percekben mért időn van a hangsúly, hanem a valódi érdeklődésen, a figyelmen, és a meghallgatáson. Erről itt írtunk részletesebben.

Fotó: Pexels