kütyü Pszichológus Pasi Tóth Dani internetes szűrőprogram felelősségvállalás

Az internet veszélyei állandó témát jelentenek a sajtóban, különböző fórumokon és a szülők között is. Ez az a terület az, ahol hatalmas a bizonytalanság, és rengeteg a kérdőjel azt illetően, melyek a vélt és valós veszélyek, milyen elvek mentén nevelheti a szülő a gyerekét a helyes internet és eszközhasználatra. Tóth Dániel, a „Pszichológus Pasi” létrehozott egy tudástárat, úgy, hogy nemcsak a gyermeklélektannal van tisztában, de gamerként az internet sötét oldalát is jól ismeri. Vele beszélgettünk arról, hogyan lehet tudatosan, következetesen bevezetni az internet világába, az eszközök okos használatába a gyerekeket.

 

Szülői körökben vita tárgyát képezi, hogy akkor jársz el helyesen, ha a gyerek által használt gépre szűrőprogramot telepítesz, vagy akkor, ha a bizalomra alapozva, azt mondod neki, jelezze, ha valami olyat lát, ami számára ijesztő vagy fura.

„Ha azt vesszük alapul, hogy ez a két fő irány; szoftvert telepíteni, vagy bízni a gyerekben és szabadságot adni neki, akkor azt mondanám, hogy ez a két véglet. és a kettő között kell megtalálni valahol az egyensúlyt. Az egész témakörre az irányelvem, – ami egyébként számos más nevelési kérdésben is igaz –, hogy az életkorhoz igazítva kell kezelni. Hasonló ez ahhoz, ahogyan a pénz kezelésére tanítja az ember a gyerekét; egy bizonyos életkorban elkezdünk zsebpénzt adni neki, de nem egyből tízezer forintot. Adunk neki valamennyit, mert az sem jó, ha azt mondjuk »te ehhez még nem értesz«, és egyáltalán nem bízunk rá semennyi pénzt. Rábízok száz, majd ötszáz forintot, figyelem, hogyan érik meg rá, hogy gazdálkodik vele, közben magyarázok is, tanítom. Valami hasonlót lehet itt is csinálni. Amíg nagyon kicsi a gyerek, addig van értelme a szűrőszoftvereknek, azért, hogy véletlenül se kössön ki pornóoldalon vagy hasonlóan káros dolgoknál, ami traumatizálná. De abban a pillanatban, ahogy már magától szörföl az interneten, inkább fokozatosan a felelősségvállalás felé kell terelni, tudatos felhasználóvá nevelni. Attól a pillanattól kezdve ugyanis, hogy a gyerek egyedül netezik, az internet szempontjából felnőtt, és mindegy, hogy tizenöt-, tíz- vagy ötéves, az internet nem fogja megállítani sem a kivégzős videónál, sem a hardcore pornónál. maximum megkérdezi, hogy »Elmúltál-e 18 éves?«, amire bárki rákattinthatja, hogy »Igen«. Tízéves kortól, amikor, mondjuk, saját készüléket kap, a gyerek már egyedül barangol a vadonban, és a szűrőprogramoknak egyre kisebb a hatásköre. Ha a gyerek elfogadja, hogy dolgozik egy szűrőprogram is a gépén, rendben van, de ott lesz a serdülő kíváncsisága, és hamar ki fogja kikapcsolni. Limitált az életkor, amíg a szülő okosabb tud lenni a gyereknél ebben a dimenzióban.”

Ahogyan említetted is, nagyjából tízéves korban kapnak a gyerekek először saját telefont, de tabletje például nagyon sok gyereknek már sokkal kisebb korában is van (Ajánlott cikk: Mennyi időt töltenek a gyerekek képernyő előtt?). Gyakran hangzik el érvként, hogy ez azért szükséges, mert fontos, hogy megtanulja jól kezelni az eszközt, ne maradjon le. Miközben gyakorlatilag a játékok használata és a netezés önmagában nem túl sok digitális tudást igényel. Milyen életkorban érett szerinted egy gyerek arra, hogy saját eszközt kapjon, és telefon legyen vagy valami más?

„Teljesen mindegy, milyen eszközről van szó, a tableten is ugyanúgy tud netezni, mint a telefonon. Az elején első eszköznek mégis célszerű lehet egy olyan készülék, ami kevesebb funkcióval bír, vagy csak kifejezetten olyan dolgok vannak rajta, amit mi szeretnénk, azaz ne legyen felesleges figyelemelterelő. Ebben a kérdésben nem az életkorra helyezném a hangsúlyt, hanem inkább arra, hogy hány éves korában kész a használatára az adott gyerek, ami azt is jelenti egyben, hány éves korára lesz felkészítve erre a világra. Ha a tízéves gyerek kap egy készüléket, akkor nemcsak tízévesekkel kerül majd interakcióba, így beszélgetni kell vele az internetes zaklatásról, bántalmazásról, csúfolódásról, a pornóról és az internetes ragadozókról.

kütyü Pszichológus Pasi Tóth Dani internetes szűrőprogram felelősségvállalás

Attól a pillanattól kezdve ugyanis, hogy a gyerek egyedül netezik, az internet szempontjából felnőtt. Fotó: Bellai László

Ezek a témák önmagukban is meghatároznak egy bizonyos kort, mert egy háromévessel akkor sem beszélgethetsz jól ezekről, ha az ő szintjén fogalmazod meg. A tízévesnek már lehet ilyenekről beszélni, de nyilván nem úgy, hogy megmutatod, milyen a pornó. El kell mondani, hogy belefuthat olyan képekbe, levelekbe, filmekbe, amelyek számára meglepők, furák, ijesztők. Tudatosítani benne, hogy az első ilyenkor mindig az legyen, hogy beszéljen róla a szülővel, és ne az, hogy egymás között pusmogjon róla a többi gyerekkel a suli vécéjében. Arra kell figyelni, hogy védőhálóként ott legyen a gyerek részéről az érzelmi tudatosság, és mi magunk is a gyereknek.”

Mi a helyzet az idővel? Ez az egyik legkényesebb terület; hisz maguktól a szülőktől is azt látják a gyerekek, hogy olykor órákig nyomkodják, és szinte bele vesznek a telefonba vagy számítógépbe. Miközben ők maguk próbálnak valami kerete szabni a kütyüzésnek, tapasztalatom szerint többnyire sikertelenül.

„Nagyon egyszerű a dolog, ha a korábbi pénzes példánál maradunk. Olyan ez, mintha nyitnál a gyerekednek egy bankszámlát, és ráraknál egy bizonyos összeget, de azon a kártyán akár mínuszba is lehet menni. Amennyiben az ember egy órában jelöli meg a határt a gyereknek, és abból nem egy óra lesz, hanem három vagy négy, az a gyerektől vesz el időt, ára van. Utólag be kell pótolni a házi feladatot, vagy elhanyagolja miatta a barátait, a testmozgást. Magát az elvet kell megtanítani a gyereknek, hogy korlátozni kell az ezzel töltött időt. Ha neki ez magától is megy, akkor szuper, de a gyerekek nem arról híresek, hogy olyan jól tudják magukat kontrollálni. Azért is nehéz ez, mert ezek a világok épp arra ösztönzik a használókat, hogy még több időt töltsön ebben a térben.”

Ha vannak is szabályok, és igyekeznek betartatni, még mindig ott van az, hogy a figyelem, sokszor a nyaggatásban nyilvánul meg. Amikor valaki már nem tud nyugodtan foglalkozni a tevékenységgel abban a keretben sem, ami megengedett számára, mert az apukája vagy az anyukája folyton figyelmezteti, hogy már csak tíz, már csak öt perced maradt. Erre mi lehet a megoldás?

„A nyaggató szerepkörbe nem érdemes belecsúszni, itt megint csak életkortól függ, hogyan vezetjük be ezt a dolgot. Amíg a gyerek kicsi, óvodás korú, ne netezzen naponta, egyedül pedig semmiképp. Amikor már iskolás korba lép, annak vagyok a híve, hogy ne napi keretet szabjunk, hanem inkább hetit, határozzunk meg, mondjuk, tíz órában az egyheti adagot. Ezzel viszont a gyerek gazdálkodik, úgy, hogy közben ott van azért a szülői figyelem. Akár egy telepített app is segíthet, ami figyeli, mennyi időt tölt valaki a neten vagy játékkal. Pár hétig tart, míg a szülő is fokozottabban figyel, és beáll a rendszer. Mert lehet, hogy a gyerek három nap alatt elhasználja a megbeszélt időt, akkor viszont nem adhatunk neki újabb időkeretet. Minden gyereknek meg kell adni a bizalmat, – az időt az életkor függvényében meghatározva – hogy ő legyen az, aki odafigyel, és beosztja az idejét. Ha az egyik nap fél órával többet lóg a neten, nem baj, hisz ő gazdálkodik vele. Ám a szülőnek azért ott kell lennie, ha a gyerek ezzel elcsúszik, és három nap után elhasználta a heti keretet, mert akkor negyedik napon hiába akarna beszélni vagy játszani a neten a barátaival, már nem teheti meg.”

A következetességet tehát nem úszhatja meg senki, ha jól akarja csinálni.

„A fal szerepet be kell tölteni a szülőnek, de azon belül tanulnia és gyakorolnia kell a gyereknek azt, hogyan ossza be az idejét. Az első hetekben nagyon komoly veszekedések, hisztik lehetnek, amikor például a negyedik napon először szembesül a gyerek azzal, hogy elköltötte az idejét és nincs több, erre fel kell készülni.”

Amit rendkívül aggasztónak és teljesen új tapasztalásnak élnek meg a szülők, hogy a leggondosabb felkészítés mellett is biztosak lehetnek abban, hogy olyanba ütközik a gyerekük, ami veszélyes, káros rájuk nézve. Nyilván mindig is tele volt veszélyekkel a világ, amikre felkészítette az ember a gyerekét, de volt rá esély, hogy ezek elkerülik. Most meg nem az a kérdés, hogy elkerüli-e, hanem az, hogyan úszhatja meg valahogy a találkozást ezekkel a jelenségekkel.

„Valóban, a kérdés csak az, hogy mely életkorig úszhatja meg ezt a találkozást. Egy hasonlattal élve, olyan ez, mint, amikor a természeti népek felkészítették a dzsungelre a gyerekeiket; vannak szép virágok, finom gyümölcsök, de fel kell ismerni a mérgező gombát, bogyót és a ragadozókat is. Egészen kis gyerekeknél is el lehet kezdeni a felkészítést. Mindemellett a szülőnek is fel kell készülnie arra a pillanatra, amikor észreveszi, hogy hoppá, most épp belefutott valami olyasmibe a gyereke, ami veszélyes vagy káros.”

Mit okozhat ez, milyen tünetekkel keresnek fel téged?

„Különböző életkorban más és más tünetek jelentkeznek, évről évre egyre nagyobb intenzitással bukkannak fel ezek a jelenségek. Az a legsúlyosabb helyzet, amikor egészen kicsi gyerekekről van szó. Bölcsődés vagy óvodás korú gyerekek rohangálnak saját telefonnal, tablettel, napi több órát filmek nézésével, játékkal töltve. Náluk figyelemzavar, viselkedészavar és autisztikus tünetek jelentkeznek leggyakrabban. Sajnos a szülők többsége nincs tisztában azzal, mit okoz a korlátlan eszközhasználat, teljesen tájékozatlan ezen a téren. Vannak jellemző típusok; a féltő, aki nincs tisztában a valós veszélyekkel, ellenben rémeket lát. Van, aki ugyanúgy nem látja a valós veszélyeket, és lazasággal kompenzálja ezt a hiányosságot: »hadd csinálja a gyerek, mi is felnőttünk tévé előtt«. A ténylegesen tájékozott szülő, aki képben van, hogy miből, mennyi a sok, melyek a lehetséges veszélyek, hogyan érdemes a gyerekeket ezen a téren terelgetni, nevelni, nagyon ritka.”

Kapcsolódó cikkek:

Címlapfotó: Bellai László