Zenekar-alapítási tippek kezdő zenészeknek és aggódó szülőknek.

Mi kell ahhoz, hogy sikeresen építsenek a fiatalok zenekart? Létező alternatíva a rockandroll életmód a diploma, vagy a stabil pénzkereső szakma kitanulása mellett? A zenélés, sportok, művészetek, hobbik fontos lehetőséget nyújthatnak a fiatalok életében, hogy élvezetes és hasznos dolgokkal töltsék az idejüket, összetartó közösségben találják meg saját életcéljaikat. Ennek apropóján beszélgettünk Balczer Gáborral, a The Houdinis, Heaven Street Seven gitárosával, aki nem mellékesen egy 3 éves gyerek édesapja, így ebből a szemszögből is megkérdeztük a véleményét, mit tud segíteni egy szülő a gyermekének ezen a nem hétköznapi pályán.

 

Te egy vidéki kisvárosból, Paksról indultál. Mit jelentett ez számodra?

BG: Ha arányaiban nézem Paksot, egy 20 ezres városka, és ahhoz képest egész sok ember jön onnan mind a sportban, mind a zenében, és a végén viszi is valamire. Ebben az is közrejátszhat, hogy az elvágyódás, az elmenni akarás és ebben látták a kiutat, hogy kitörjenek és máshova menjenek..

Érdekes ez, amit mondasz. Ha már a sportot is említettük a felvezetőben, a jelenleg sokat vitatott Széchy Tamás is hasonló érveléssel kezdte a beszélgetést, amikor tehetséges úszókat toborozott országszerte. Elmondta a szülőknek, hogy ez egy „kitörési lehetőség a gyerek előtt, így külföldre tud menni, egzisztenciát tud teremteni, lakást tud venni”.  Szóval a szülők abszolút partnerei voltak.

BG: Igen, baromi erős érv. Én is emlékszem ott vidéken Pakson: mit tudtál csinálni?! Én sportoltam. Kenuztam, abban is ifi-válogatottság bővített keretig elvittem. Volt, hogy országos bajnokságot nyertem párosban, serdülőben. Tehát nekem az volt a társaság, ott volt a csónakházban. Odajártunk, éjjel-nappal ott voltunk. Ezzel szemben volt pár srác, akik elmentek a művelődési házba, leültek a fotelekbe, csocsóztak, tengtek-lengtek. Láttam, hogy akik ezt csinálták folyamatosan, előbb-utóbb elkezdtek a boltba járni kis dianáért, kis ezért-azért, éppen mire volt pénze. És most is látom őket évekkel később, ugyanezt csinálják, finoman alkoholista mind. Igazából nincs semmi motiváció az életében…

És a zene mikor került az életedbe?

BG: Hát az így finoman egymásba mosódott, de váltotta egymást. Végülis a zene hatására hagytam abba a sportot.

Hát az egy…(nevet), a zene egy méreg. Ha elkap téged egyszer, rájössz, hogy milyen az, amikor megszólal valami együtt. Akár egy olyan kis garázsban, ahol mi kezdtünk. Amikor megszólal, és először sikerül együtt a barátokkal felismerhetően eljátszani egy dalt, akkor onnantól véged van.

És ha egy lépéssel visszamegyünk. Te mikor kezdtél zenélni?

BG: Nem tudom pontosan. Valamilyen oknál fogva egyszer tesóm 3-4 éves korom körül, hazahozott egy akusztikus gitárt és azt két napig le sem tettem. Vizes szivacsot kellett tenni a nyakamba, hogy ne nyomjon. Akkor nem fogtam le semmit, csak püföltem a gitárt és anyám elzavarta tesómat a gitárral, hogy ő ezt nem bírja tovább (nevetés). Aztán egy nagy szünet 10 éves koromig semmi. Hirtelen egyszer megláttam a kirakatban egy basszusgitárt.

Gyönyörű piros-fekete volt. Nekem az kell! Valami ott bekattant és szüleim megvették.

Akkor 2300 forintért. Annak idején ez óriási összeg volt nekünk. Akkoriban szerintem havi, fél havi fizetés volt. Nem volt jó gitár, de mégis megkaptam. Kaptam hozzá egy kis füzetet, az alapján próbáltam behangolni. Ez mi, az mi, nem tudtam meddig kell felhúzni. Hallgattam, hogy ez most már sok lesz. És aztán este leengedtem, mert úgy voltam vele, hogy estére le kell engedni. Akkor jött apám, hogy ez egy hangos hangszer nem? És valami rémlett, hogy ezt konnektorba nem lehet bedugni. Hát akkor, hogy van? És akkor eszembe jutott, hogy láttam egyszer valami klipet a tévében, hogy ott nagy dobozok voltak zenekarok mögött, biztos az volt hangos. Elkezdtem olvasni ebből a füzetből, amit kaptunk, és megtaláltam, hogy az egy erősítő. A boltban ezt nem mondták. Otthon végül a vef rádióra dugtam rá, kerestem egy szabad csatornát és azon prüncögtem. Majd kölcsönkaptam pár hétre egy akusztikus gitárt, ami utána nálam volt négy évig. Végül azon kezdtem el igazából játszani.

Azt is autodidakta módon?

BG: Abszolút, autodidakta módon kezdtem. 10 évtől körülbelül 14-16 éves koromig csak úgy magamnak otthon játszottam, meg esetleg egy-két haverral, akik ott a környéken gitározott, zenekar semmi. Aztán egyszer mentem haza edzésről és odajött egy srác, hogy ő dobol, mi lenne, ha csinálnánk egy zenekart, mivel hallotta, hogy én gitározok. Mondtam, hogy ok, csináljuk, és elkezdtük a szokásos blues köröket játszani, egy-két rockandroll számot.

Egyszerű dolgokat, amik sikerélményt adtak.

Viszonylag hamar jöttek a saját számok, saját koncert a helyi művelődési házban klubjában. Kis rajongói táborunk is volt viszonylag hamar, ekkor kapott el minket az örvény. A siker, meg a csajok, minden volt ott.

Átalakult a motivációs rendszer.

BG: Átalakult, persze. Ahogy az ember serdült, jöttek a lányok, érdeklődtek, tök jó volt.

Szerinted most is a gimnázium második felében kezdenek el együttest alapítani?

BG: Mostanra ez előrébb jött. A mai gyerekek 12-13 éves korukban már simán tolják a bulit. Láthatsz videókat itt-ott YouTube-on, hogy gyerekek úgy gitároznak, hogy az állam leesik.

Mekkora eszközigénye van az együttes alapításának? Az, hogy te így besétáltál a boltba egy basszus gitárért, az még ma is megállja a helyét? Nem a jómódú gyerekek kiváltsága ez?

BG: Most valamivel egyszerűbb. A paletta széles. Már lehet venni olcsón. Ugyan nem a legjobb hangszert, de jó / olcsó hangszert, amint el lehet kezdeni zenélni. Amire azt mondod, hogy megszólal már és elfogadható áron van. Egy webáruházban láttam olyan csomagokat gyerekeknek, a szülőknek, hogy nehogy véletlen a gyerek ráunjon. Egyben volt egy doboz, volt benne egy gördeszka, egy gitár meg egy kis erősítő. Így pakkban. És akkor, ha a gyerek végül rájön, hogy mégsem szereti, akkor nem volt akkora érvágás, mintha 1000 dollárért vettek volna egy gitárt, megint 1000 dollárért erősítőt, mert az már úgy húzós lenne.

Abban látsz különbséget, hogy valaki Paksról indul vagy Budapestről?

BG: Ma már nem. Ma már láthatod az élőzenés színteret. Vidékről is rengeteg jó zenekar, meg híres zenekar jön már. Régebben talán nehezebb volt, valahogy vízfejű volt az egész. Ma meg már, lövöm el a lózungokat: internet stb., bárki bármit bárhol megtalál, csak utána kell járnia. Meg vidéken is már tök jó hangszerboltok vannak, rendelhetsz internetről bármit.

És te mikor adnál hangszert a fiad kezébe?

BG: Hát már most is van. De azért nem úgy, mint ahogy látom a Japánoknál, hogy a 4 éves gyerek Metallica-t játszik, meg mit tudom én, hanem csak úgy játsszon vele.

Lássa, hogy esetleg te is szülőként zenélsz. Hogy együtt csináljátok. Lényeges!

Ugyanúgy, ahogy biciklizik, túrázik, sportol, a gyereknek ez egy élő minta kell, hogy legyen, hogy arra ráálljon. Ha simán csak úgy odadobják neki és aztán nem csinálják, úgy nincs minta. Az ellenpélda pont én vagyok, mert én senkit nem láttam, de ettől függetlenül jobb, ha már a környezeted segíti ezt.

koncert csajozás gyakorlás zeneiskola szülői minta zenetanár skálázás Paks Heaven Street Seven HS7 REM Peter Buck első gitár hasznos időtöltés nagy cikk Balczer Gábor The Houdinis zenekar alapítás alternatívák gyerekeknek Mihola Péter gimnáziumi zenekar zene promóció

Forrás: Balczer Gábor (1989)

De az azért megvolt, hogy mondjuk sok zenét hallgattál, nem?

BG: Még az sem. Nem, rádión kívül nem volt semmi lejátszó. Nagyapámtól kaptam 11-12 évesen az első NEC kazettás magnómat. Ilyen mono magnó, és akkor felvettem magamnak zenéket kazettára a „Lemezbörze helyett” Göczey Zsuzsával című műsorból. Deep Purple, Led Zepellin. Utána azokat próbáltam kazettán meghallgatni, visszatekerni, újra meghallgatni, újra visszatekerni. Nem úgy, mint manapság, hogy iPaden meghallgathatod, lelassíthatod, rengeteg ingyenes oktató videót nézhetsz.

Egy első próbát hogyan kell elképzelni? Felkészülten mentetek oda?

BG: Nem. Mindenki elkezdett csörömpölni. A próba fele hangolás volt. Volt egy billentyűs srác, egy orosz billentyűvel, és ahhoz hangoltuk a gitárt, de hát mire az sikerült, az inkább vicc volt az egész. Tehát egy csörömpölést képzelj el, ami aztán így ment egy-két próbán keresztül. Aztán valaki elkezdett játszani egy legegyszerűbb bluest vagy ezt az alap rockandrollt. Azt a háromféle lefogást, a legkönnyebbet. A dobos erre rá tudott állni, és az első sikerélmény már meg is volt. A jobbik út persze, ha megtanulnak már befutott dolgokat. Mi hülyék voltunk, mi nem tanultunk meg általában semmit.

Mindig magunktól akartunk mindent és ezzel sokkal lassabb a tanulás szerintem. Befutott számokon keresztül rengeteget lehet tanulni, az egészből. Meg lehet tanulni egy szakmát, ha úgy vesszük. Lemásolod a jó dolgokat.

És az mennyire jött természetesen, hogy saját számokat írjatok?

BG: Amikor te otthon molyolsz, gyakorolsz, gitározol, és egy idő után jönnek saját ötletek, hogy jé ez mi ez tök jól hangzik, hogy is van ez, és akkor jön egy számkezdemény, amit elviszel próbára. Elkezdtek csörömpölni, énekes ráénekel valamit. Jó, kéne egy refrén. Ez ilyen gyurmázás. Aztán van olyan is, aki az egész számot leviszi, hogy tessék tanuljátok meg. Még profibb, ha kottát osztanak.

A mostani énekesetek, Mihola Péter nyilatkozta,  hogy a „Watch The Lights” című számotok már a nyolcvanas évek óta már ott van a fiókban? Mekkora eséllyel tudnak korai időszakban ilyen jó számok születni?

BG: Igen, már 89-ben megvolt ez a szám, csak kicsit akkori ízzel eljátszva, akkori énekessel. És ő ezt most kicsit átírta. A szám szerkezete és az akkordjai is ugyanazok, csak fel van frissítve mai ízűre az egész, de igen az egy 89-es szám. A mostani lemezünkön van még két—három szám, ami így került elő újra.

Neked akkor a klasszikus gitártanulás kimaradt, hogy skálázgatni, zenetanárhoz eljárni?

BG: Igen, egyszer voltam zenetanárnál. Borzasztó volt. Egyből azzal kezdte, hogy játsszam a két oktávos skálát az egész gitárnyakon, és ezzel telt el az óra. Tehát semmi örömöt még a végére sem tett be, hogy akkor tanuljuk meg ezt vagy azt, és nem kérdezte, hogy én mit szeretnék megtanulni. Most mondok egy példát, a Deep Purple-től a Füst a Víz felett. Tanuljuk meg ezt és akkor a szólóját a te szinteden, de nem. Egyből a mogorva skálázások, és mondtam, hogy ez így nekem nem kell.

És később sem?

BG: Később sem. Amikor lett volna motivációm erre, akkor még kisebb voltam.

Amikor ezt egyszer így megemlítettem, kb. ötödikes-hatodikos voltam, de valahogy szüleim nem vették a lapot. Pedig volt ott helyben egy zeneiskola.

Jó akkor még ilyen rockgitározás, jazzgitár nem volt, mint ami most, csak klasszikus. És szerintem dobott volna az is a dolgokon, hogyha oda el tudtam volna járni, meg ugye az elméletet tanulom. De aztán maradt így autodidakta az egész.

És a környezeted mit szólt ehhez az egész storyhoz? Szülők, tanárok?

BG: A tanárok semmit. Apámnak nem tetszett, mondjuk nem is nagyon zenebarát. Ő mindig azt mondta, hogy reszeled a száraz fát, hogy hagyjad már abba, inkább tanuljál fiam, tudod. Tanuljál, tanuljál!

Mondjuk, ezek nem zárják ki egymást feltétlenül, nem?

BG: Hát nem tudom. Ahhoz azért nagyon oda kell figyelni, hogy ezek ne zárják ki egymást.

Ha valamit nagyon jól akarsz csinálni szerintem, akkor az valamit kizár, mert arra annyi időt kell fordítani, hogy az működjön. Tehát ez valaminek a rovására megy. Másképpen szerintem nem működik.

És mondjuk a mai fiataloknál probléma, mondjuk, hogy mintha kevesebb türelmük lenne. Talán ezért is lett sikere ennek a DJ-dolognak, meg számítógépes dolognak, mert sokkal könnyebb zenét csinálni így. Ebben is megvannak egyébként a profik, meg a nagyok. Nagyon jó dolgokat tudnak. Én is hallgatok számítógéppel készített zenét és vannak jó DJ-k szerintem. Ez is egy művészeti formula és a kezdeti sikereket sokkal könnyebb elérni, kevesebb gyakorlással. Ugye fiatalok is ezért jobban mozdulnak arra, ahol kisebb az ellenállás. A gitárhoz azért kell fél-egy év, mire ki mersz állni a színpadra.

Még ha közhely is, de mindkettővel úgy van, hogy minél többet tudsz róla, annál jobban rájössz, hogy semmit nem tudsz róla. Mondjuk, megtanulsz 5-10 akkordot, hú akkor nő a mellényed, hogy hú te már tudsz gitározni, aztán amikor így beleásod meg és látod, hogy a nagyok miket tudnak és próbálod eljátszani, akkor vannak pofonok.

Mennyire voltak természetesek először a koncertélmények, amikor először fel kellett állni a színpadra, akkor be voltatok tojva?

BG: Oh, persze, cidri volt, rázkódott a térdünk. Garázsból átpakoltunk a művelődési ház kis klubjában és ott volt a „koncert”. Izzadtunk, kézremegés, rontás egy csomó. Ami aztán a mai napig megvan, amikor felmész a színpadra, csak már tudod kezelni. Aztán mikor elkezdődik az egész, benne vagy, már csak sodor az egész, már nem is figyelsz rá. Főleg, ha megy a dolog, tehát komfortélménybe kerülsz a zenével, abban a közegben érzed, hogy „ok megvan”, minden a helyén van, akkor megnyugszol. Kifelé ez nem látszik, de belülről azért ott van, hogy ennyi ember itt van és azért oda kell figyelni, hogy ne rontsd el. Nem látszik munkának, de nagyon el lehet fáradni 1,5-2 óra alatt. Még ha úgy is tűnik, hogy halálra van gyakorolva, azért csak koncentrálni kell, hogy takkra, ráadásul ritmusra és még azt a hangot is fogd le.

Gyerekeknek is a zene éppen azért nagyon jó, hogy a ritmust is, meg a hangokat is kell figyelni, fejlődnek a finommotoros technikák az ujjban… összekötve az agyában, hogy az akkor mozduljon, amikor kell. Ez szerintem rendkívüli módon segíti abban, hogy más dolgokban is jó legyen.

Teljesen másképp lát utána dolgokat szerintem, hogyha a zenébe bekerül, és abban tud valamit. Akár amatőr szinten is, de minden gyereknek tanítanék valamit.

Jól kitölti az életét akkor is, ha csak egy gimnáziumi zenekar marad…

BG: Igen, vagy akár csak a családban már ketten-hárman zenélnek és otthon zenélnek, vagy az utcának, vagy a szomszédnak. Az már jó! Csak úgy egymásnak zenélnek, hogy figyeljenek arra, hogy nem csak ő zenél. Vannak olyan szólisták, akiket úgy hallgatod egyedül és hihetetlen jó, le a kalappal. De melléül még egy ember és képtelen együtt dolgozni, mert sose figyelt senkire, hogy az most hol tart, mi a ritmusa. Ő mindig is csak ment maga után. Persze ez még mindig jobb, mintha semmit nem csinálna, de szerintem az együttzenélés az sokkal fontosabb, a közösségi érzés.

Ugorjunk egyet. Hogyan tovább onnantól, hogy első koncertek? Mi ennek az organikus növekedése? Mi az a pont, amikor kell már valaki a koncertek szervezésében? Milyen fordulópontok vannak ebben az egészben?

BG: Hát ez csak akkor jön el, amikor már havi négy-öt koncert van és nem feltétlenül hétvégére esik, hanem elkezdenek főiskolai, egyetemi klubokba hívni, ahol a buli ne adj isten szerdán van. Szerdán este és mondjuk nem a lakóhelyeden. És te már dolgozol, nem tanulsz. Főleg, ha már ott kell aludni. Mert mondjuk, nagyon messze van, a másnapot meg kell oldani. Na, nekem akkor volt az a Heaven Street Seven-nél, hogy dolgoztam mellette, de egy idő után egyszerűen el kellett döntenünk, hogy ráállunk arra, hogy profik leszünk, tehát hogy ebből élünk.

koncert csajozás gyakorlás zeneiskola szülői minta zenetanár skálázás Paks Heaven Street Seven HS7 REM Peter Buck első gitár hasznos időtöltés nagy cikk Balczer Gábor The Houdinis zenekar alapítás alternatívák gyerekeknek Mihola Péter gimnáziumi zenekar zene promóció

Forrás: Balczer Gábor, Heaven Street Seven (Fotó: Lukács Dávid)

Elengedtük a medence szélét és úsztunk a mélyebb vízbe!

És nagyon nagy szerencsénk volt. Tehát kell rengeteg – megint puffogtatok – rengeteg munka, meg hogy élvezd. Ne azért dolgozzál, hogy legyen munkahelyed, nem úgy működik szerintem a zenélés. Mert onnantól már meg lehet cseszni az egészet.

Mi volt ennek a sikernek a titka szerinted? Igazából kismillió ilyen fiatal zenekar van. Mi az, ami a vizet elválasztja az olajtól?

BG: Pfff, fogalmam sincs. Egyszerűen nem tudom. Jó dalokat írsz. Mi a popzenének, mi a rockzenének a lényege? Elkezded hallgatni, énekelni, magadénak érezni. Ennyi. És bólogatsz rá, mert jó a ritmusa. Az mindenképpen olyan furcsa volt annak idején, hogy angolul próbálkoztunk. Ez is furcsa volt, meg az a stílus, az az egész. Volt, hogy elmentünk egy vidéki tehetségkutató versenyre és egyszerűen a zsűri majdhogynem leállított minket, hogy mi ez a szar? Mert olyan effekteket, meg olyan hangzást csináltunk, ami nekik nem fért bele.

És ez hogy alakult ki nálatok?

BG: Ahogy mondtam, mi nem nagyon tanultunk más zenekaroktól dalokat, hanem ami úgy jött belőlünk. Persze valahol befolyásolt fejben, amit hallgattunk, mert azt is próbáltuk otthon lejátszani. Ha magamnak otthon meg is tanultam, zenekarral nem játszottuk el soha. És abból gyúrtunk egy valamit, és a végeredmény olyan furcsa volt még akkor.

Mikor jött el az a pillanat, hogy érezted, hogy ezt úgy megcsináltuk, ezt most nagyon jól elkezdett működni? Sok helyen írnak egy storyról, amikor REM koncerten Peter Buck négykézláb bemászott a pedáljaidhoz.

BG: Ha nem is négykézláb, de így mögém somfordált és nézegette. Én meg játszottam-játszottam, de cidri volt. REM előtt Kisstadionban fellépni, az nem egy utolsó élmény. Játszom-játszom és akkor kinézek jobbra és a faszi így a térdére előre lehajolva nézi a pedáljaimat. Nekem meg szikrázott a térdem, hogy itt áll az Isten mellettem és így mondta, hogy ez így tök jó, nagyon jól szól. Nézte, hogy mivel csiholom ezeket a hangokat. Tök jó fejek voltak. És akkor volt, hogy láttam, hogy egy világhírű zenekarnak hogyan működik egy backstage, egy hátsó rész. Ki volt írva egy A4-es papírra, hogy fiúk ma Budapesten vagytok. Tehát annyira utaznak, este van, kimegy a színpadra, ugyanaz a színpadkép, világító fejeket lát. Hol vagyok? Tegnap Lengyelország, Bécs stb., ezért kiírták nekik, hogy nehogy rosszat mondjon. Hello Bukarest, vagy hello Gdansk.

A másik ilyen fontos pillanat az volt, amikor megjelent az első magyar nyelvű lemez, a Cukor a Heavan Street Sevennek. És akkor ugye elindult rádiókban és akkor hívtak már minket, nem mi kuncsorogtunk a fesztiválokért, hanem hívtak, hogy menjünk. Meg a klubok hívtak, az egyetemi klubok, hogy jó lenne, ha mennénk. Akkor éreztük, meg emelkedett az anyagi színvonal is valamennyire. Ez persze még a vicc kategória a nyugatihoz képest, de azt mondom, hogy egy átlagos magyar keresetet össze tudtunk átlagban, tehát a 12 hónapra leosztva. Nyáron persze jó volt, fesztiválok, koncertek. Télen meg a kutya vacsorája.

Milyen eszközök segítik szerinted, hogy mások hasonló utat járjanak meg mint Ti. Mi a helyzet technikai, promóciós szempontból, mi könnyebb vagy nehezebb most?

BG: Hát régen mi volt? Mondjuk leveleztél. Elküldted a kazettát borítékban. Ami lehet, hogy az asztalról egyből ment a kukába. Honnan? Bukarest? Budapest? Honnan küldték ezt? Mi ez? Aztán valószínűleg volt, aki meghallgatta, de hát minden utcában volt 30 ilyen zenekar mondjuk Londonban, mint amit mi küldtünk. Ott kellett volna lenni folyamatosan, ott játszani, ott lakni, hogy ez valamennyire ott működjön.

Akkor ezen oldott valamennyit a YouTube…

BG: Abszolút, meg ez a közösségi média. Minden lerövidült. Valami történik a világ másik végén, és két perc múlva tudod. Akár élőben nézheted streamben.

YouTube-on kívül milyen alkalmazások lehetnek érdekesek szerinted kezdő bandának?

BG: Most már akár egy iPhone-nal, vagy iPad-del egy demo minőséget teljesen jól össze lehet hozni. Régebben szerintem még magyarországi szinten még profi stúdióban sem tudták, amit most egyszerűen egy iPad-del, és egy egyszerű hangkártyával össze tudsz hozni.

Ha jó képi világot akarsz, akkor a YouTube mindenképp kell. Sok zenekarnak tényleg most már nincs is weboldala, csak Facebook profil, mert nem nézi senki. A Facebookot nézi, az vezet a YouTube-ra, ha van valami klipje. De hát most már úgy csináljuk, ha nincs is klip, akkor is kirakjuk oda egy állóképpel. Mert a fiatalok ma már nem hallgatnak már CD-t, meg semmit. Tehát ott kell, hogy legyél. Akkor legyél ott egy fizetős, vagy nem fizetős platformon, mint Spotify, Deezer, Apple bolt, tehát legyél ott is jelen. Még akkor is, hogyha eleinte nem is fizetnek érte.

Egy beszámolóba az olvastam, hogy már az első felvételeiteket is Stuttgartban csináltátok. Ha jól gondolom ez ugyanaz, ahol most is felvettétek a legújabb számotokat. Mi a szerepe az ilyen kapcsolatoknak?

BG: Igen, ugyanaz. Ez is nagyon nagy szerencse volt. Amikor még régen játszottunk a The Houdinis-zel, találkoztunk egy stuttgart-i zenekarral (testvérvárosa Szekszárd). Szekszárdon koncerteztek, mi meg „pofátlanul” odamentünk, hogy játszanánk veletek szívesen. Eljöttök, csinálunk itt egy turnét Magyarországon meg mi is kimegyünk. Meghallgattak minket, tetszett és jó barátok lettünk a dobossal, Bernie-vel (Bernhard Hahn) és akkor, ott megbeszéltük, hogy ott vesszük fel az akkori lemezünket. És végülis szinte az összes Heaven Street Seven is ott készült vele. Ő volt a producere, ő vette fel, és neki is egyre profibb stúdiója lett, most is ott voltunk egy hétig. Egy hét alatt felvettük az egészet. Tök jó volt, nagyon jól dolgozik. A Quimby is például vele dolgozik, hogy mondjak ismertebb nevet. Tehát ezek is szerencsén múltak.

Mostanában merre játszotok a The Houdins-zel?

BG: Most indul be az egész. Decemberben már van, ha jól tudom, már 4 koncert.

De aztán jövő márciustól már 4, vagy 5 lesz. Már márciusra most megvan és van 2-3 nyári fesztivál időpontunk is. Tehát így szépen alakul.

koncert csajozás gyakorlás zeneiskola szülői minta zenetanár skálázás Paks Heaven Street Seven HS7 REM Peter Buck első gitár hasznos időtöltés nagy cikk Balczer Gábor The Houdinis zenekar alapítás alternatívák gyerekeknek Mihola Péter gimnáziumi zenekar zene promóció

Forrás: Balczer Gábor, 2016, The Houdinis (Fotó: Páth Dániel)

Most megint mások a motivációk, mert mindenkinek család, munka, stb. Inkább már ilyen szerelem, de azért jó, hogyha jönnek a bulik, meg a siker, mert különben miért csinálná az ember. Esetleg magának, de az meg úgy nem motivál minket. Ha ki van tűzve egy koncertidőpont, egy lemezfelvétel, akkor úgy jobban lehet dolgozni.  A határidő a legjobb motiváció és akkor működnek a dolgok. Ha most lejársz, klimpíroztok, akkor úgy…

Szerintem ez is fontos egy új zenekarnál, hogy próbáljanak, hogy legyen minél-előbb valami kis műsoruk, és egy ismertebb zenekar mellé becsatlakozni.

Vagy pedig barátoknak. De eleinte úgy 4-5 számnál többet nem fognak, ami ki van dolgozva. A 10 meg már teljesen jó. De egy komplett műsor az úgy 15-20 szám kell, hogy legyen. És akkor már merészelhetnek egyedül is, ámbár eleinte nem sok értelme van.

Mivel a fiatalok életében a pozitív örömforrásokat, alternatívákat keressük, nem kerülhetem meg azt a kérdést, hogy melyik az a pillanat, amikor a rockandroll életmód árnyoldalai előkerülhetnek? Ivás, rockandroll, nagyon erősen összekötődik ez az emberek fejében.

BG: Igen, hát, amikor a koncert egybekötődik valami bulival, fesztivállal és jönnek a lehetőségek. Ha egy kicsit már megy a szekér és akkor az öltözőben már vár a catering, a pia, amit elvileg mindenki „felnőtt ember”, ő dönti el, hogy hogy csapja szét magát. Viszont van egy összetartó erő a zenekarban, akkor egymásra is figyelnek. Illetve nálunk is volt az, hogy koncert előtt ésszel.

Ne cseszd el a bulit, mert a többi négy ember az készült erre, te is készültél, de most, ha megiszol 8 pálinkát meg 4 sört buli előtt, akkor felszántod a színpadot, de más nem történik.

És az meg, nem azért fizetnek az emberek, meg négy emberrel kicseszel. Tehát az egy ilyen le nem írt megállapodás volt. Utána aztán ki mit akart, az már az ő dolga volt, egyéni felelőssége. Tehát akik adnak is arra, hogy ha már az emberek eljönnek a koncertjükre, kíváncsiak arra, hogy mit csinál, akkor ne azt lássa, hogy ott egy lebénult majom. Valaki persze el tudja játszani tök részegen is, valaki meg már két sörtől akad, össze-vissza. De rád van bízva sajnos, meg a társaidra, hogy ők mennyire visznek bele. Nagyon fontos.

Van még más, ami esetleg fontos lehet egy kezdő zenekarnak, amit kihagytunk?

BG: Most nem akarok itt nagy dolgokat mondani. Csinálni kell, nyomni. Ha élvezed, csináld, ha meg nem élvezed, akkor azonnal hagyd abba. De nem tudok igazából ilyen hegyi beszédet mondani. Találd meg, amit szeretsz csinálni.

Ahogy mondtam fontos, hogy környezet motivációja, mert mi van ott, ahol nincs ilyen. A szülők csak dolgoznak, leül a tévé elé, megissza a sörét, ott az a gyerek fog lemenni a térre, ide-oda, mert ott megtalálja a bandáját, ahová tartozhat, valahová tartozni akar.

Hogy ez most egy sportegyesület vagy egy zenekar vagy egy szakkör, igazából tök mindegy. Ő valahová tartozni akar, ahol elismerik, jól érzi magát. Szerintem ez a lényeg. Hogy most ez pont a zene, az még lehet, hogy segíti másban is, de persze az agyagozás meg másban segíti. Én azt mondom, csináljon valamit.

Több neveléssel, prevencióval foglalkozó szakértőtől hallottam,  hogy a zene az egyik legfontosabb eszköz a fiatalokkal való munkában.

BG: Az összes művészeti ág azt mondja, hogy a művészetekben a csúcs az a zene valahol, mert az a legmegfoghatatlanabb. A legnagyobb hatással az van rád. A szobrászat, a festészet, a szemedre hat, az érzékeidre. A zene a füldere, meg még valamire. Ok, megindíthat egy festmény is vagy egy szobor is, de zene megint valami más. Mégis a zenénél… meghallgatod, emlékszel rá, felidézed, újra eljátszod. Abban a pillanatban ott van az a hihetetlen misztikum körülötte…

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaddal kapcsolatosan? Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz